A két magyar aranyéremmel, Szilágyi Áron egyéni győzelmével és a Szilágyi, Szatmári András, Decsi Tamás, Iliász Nikolász összeállítású csapat sikerével véget ért budapesti kardhétvége után a versenyzők küzdeni tudását emelte ki Decsi András szakvezető.
A pekingi téli olimpiáról balszerencsés körülmények között, koronavírus-fertőzés miatt lemaradt Magyar Márk műkorcsolyázó már a világbajnoki szereplést sem vállalta és befejezte pályafutását.
Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke úgy értékelte a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat, hogy “brutális” véget ért számukra, mivel Max Verstappen és Sergio Pérez is kiesett technikai problémák miatt. Verstappen a verseny végén a második helyen haladt, ám ekkor már nem tudta megkísérelni megelőzni az élen álló Charles Leclercet, mert kormányszervó-
Paulo Dybala a nyáron szabadon igazolható játékosként távozik a Juventusból hét év után, miután az új szerződéssel kapcsolatos tárgyalások megszakadtak.
Debütáló oválfutamára kerített sort az IndyCarban a hétvégén, rögtön hatodik lett Jimmie Johnson. Ezek után naná, hogy megjött az étvágya a még nagyobb falatokra is. Sokan nagyon sokat vártak tőle, Jimmie Johnson pedig nem is okozott csalódást. A hétszeres NASCAR Cup-bajnok élete első (legalábbis az IndyCarban első) oválfutamán egy kiváló hatodik h
Az F1 folyamatosan monitorozza a Szaúd-Arábiában kialakult helyzetet. Napokkal ezelőtt a jemeni houthi csoport megtámadott egy Aramco elosztóüzemet Jeddah-ban, majd rakétákkal és drónokkal lőtték az energia és víztisztító létesítményeket. A Reuters információi szerint tegnap a Jemenben harcoló szaúdi koalíció közölte, elfogtak és megsemmisítettek e
Gyergyószentmiklós – Döbbenetes incidens árnyékolta be az FTC férfijégkorong-csapatának gyergyószentmiklósi sikerét: az Erste-liga elődöntőjének harmadik meccsén a zöld-fehérek 7-0-ra nyertek a Gyergyói HK vendégeként, majd a mérkőzés után valaki megütötte a vendégek vezetőedzőjét, Fodor Szabolcsot.
Egymillió eurós ajánlat futott be télen a labdarúgó NB1-ben szereplő Paks gólkirályaspiránsáért, Ádám Martinért. A támadót azonban az elképesztő fizetés sem fogta meg és visszautasította a megkeresést.
Nil Solans megnyerte a Fafe Rallyt, a Rally Európa-bajnokság nyitó versenyét, azonban anyagi problémák miatt nem tud indulni az Azori-szigetek Rallyn. Georg Linamae és Erik Cais elsősorban a Portugál Rallyra készülve indult a Fafe Rallyn, és nem terveztek további versenyeket a Rally Európa-bajnokságon. Ellentétben Nil Solans idén szeretne Eb címé
Bamber elárulta, két hibája után megfogadta magának, hogy nem fogja elveszíteni a győzelmet az IMSA sorozat második fordulójában. Ganassi Racing Cadillac 02-es autója alig több mint egy órával a Sebringi 12 órás vége előtt egy áthajtásos büntetés következtében visszaesett a második helyre. “Az áthajtásos után azt mondtam magamnak, hogy semmiképpen
Akár négy újoncot is avathat csütörtök este a Szerbia elleni barátságos mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi. A friss meghívottak közül Baráth Péter úgy érzi, ha pár percet is, de kapni fog a szerbek vagy az észak-írek ellen.
Madrid – Csodát tett tavasszal Xavi Hernández a Barcelonával, amely a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában rendezett el Clásicón 4-0-ra ütötte ki idegenben az ősi rivális Real Madridot.
Az Aston Martin még mindig nem tudja, hogy vajon a koronavírusos Sebastian Vettel rajthoz tud-e majd állni a soron következő Szaúd-Arábiai Nagydíjon, amelynek helyszínének közelében nemrégiben rakétatámadás történt. A négyszeres világbajnoknak ki kellett hagynia a 2022-es Forma-1-es szezon első versenyét, miután a hétvége előtt nem sokkal pozitív l
Basel – Szalai Ádám a gólörömével osztotta meg a világgal a boldogságát: hamarosan apa lesz! A svájci Basel labdarúgója a hüvelykujját a szájába téve, „cumizós” mozdulattal ünnepelte a találatát, jelezve, véget ért egy aggódással teli időszak, s most egy sokkal szebb következik.
A Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság kamionjai két hét múlva újra pályára lépnek, hogy április 4-én és 5-én részt vegyenek a hivatalos előszezoni teszten. Tizenegy kamion lesz ott az eifeli pályán, köztük a tavalyi bajnokság második helyezettje és helyi hőse, Sascha Lenz, a harmadik helyezett Adam Lacko és buggyrás csapattársa, a francia kamionve
Cikkünkben nem fog sok szó esni a hétvégi, atlantai verseny történéseiről, helyette inkább beszéljenek a videók. Korábban már megírtuk, hogy William Byron győzelmével zárult a NASCAR Cup Series Atlanta Motor Speedway-en rendezett versenye. Az átalakított pályán az elvárásoknál talán még durvább versenyzés folyt, hasonlóan Daytonához és Talladegához
– Félelmetes csatársorral érkezik a szerb labdarúgó-válogatott a mieink elleni csütörtöki felkészülési mérkőzésre. A vendégek keretének tagja Dusan Vlahovics, akit a Juventus a télen 81,6 millió euróért (30,5 milliárd Ft) szerződtetett a Fiorentinától, valamint Luka Jovics, akiért 2019-ben a spanyol Real Madrid fizetett 63 millió eurót (23,6 milliá
A londoni egyesület nem vehet részt játékoseladásban és -vásárlásban, emellett fel kellett függesztenie a jegyértékesítést, és a szurkolói boltokat is be kellett zárnia.