Nem számít, mit mondanak a statisztikák, Noah Gragson mindig úgy tekint magára, mint a favoritra. Egyszerűen megbízik saját képességeiben. “Bíznod kell magadban. Amikor kimegyek a versenypályára, mindig úgy gondolom, hogy meg fogom verni a riválisokat. Az eredmények olyanok, amilyenek lesznek, de bíznod kell a képességeidben” – mondja a magabiztos
Az NKA Universitas PEAC házigazdaként 81-50-re legyőzte a Ludovika-FCSM Csata csapatát a női kosárlabda NB I negyeddöntőjének első mérkőzésén, pénteken.
Valtteri Bottas az ellentmondásos 2021-es szezonzáró után támogatja a Forma-1 szabálymódosításait, vagyis pontosításait. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azzal indította az új szezont, hogy szigorúan cáfolta azokat a folyamatos állításokat, amelyek szerint Max Verstappen Lewis Hamilton feletti sikere “manipulált” lett volna. “Ha azt gondol
Meglepetést okozhat a Haas? Mindkét versenyzőjük a top 10-ben zárta a bahreini második szabadedzést, és mindketten elégedetten beszéltek az autójukról, melynek erősségét nem is az egykörös tempóban látják.
Az IndyCar Series megerősítette, hogy szombaton külön edzést tartanak, hogy a Texas Motor Speedway felső ívén gumiréteget hozzanak létre. A terv, amelyet az elmúlt években a Team Penske versenyzője, Will Power javasolt, azt jelenti, hogy a versenyzők egy csoportját új Firestone abroncsokon küldik ki, hogy kizárólag a kanyarok középső részén fussana
A fékgondokra még mindig csak átmeneti megoldással rukkolt elő a McLaren, a bahreini nyitónapon a fő problémát viszont a lassúságuk jelentette – no meg egy újabb hiba Daniel Ricciardónál
Nico Hülkenberg újrajátssza! Az ezúttal Sebastian Vettelt helyettesítő német maga is rácsodálkozott, milyen hamar lerázta a rozsdát. Azt is elmondta, mi lepte meg a leginkább az F1 megújulásában.
Nem szokványos módon erősítette meg az FIA, hogy Lewis Hamiltont megfeddte a tavalyi év végi gála bojkottálása miatt: elnökük köszönetet mondott a britnek a pénzadományáért.