„Kiegyenlítettebb, még izgalmasabb, a futamokon nagy csatákat hozó Forma–1-et akarunk látni 2022-ben” – ezt Ross Brawn, a világbajnoki sorozat brit portigazgatója mondta az idén bevezetendő szabálymódosításokról. Miközben a pályákon a holland Max Verstappen (Red Bull Racing) és a brit Lewis Hamilton (Mercedes) csatája folyt a vb-címért, addig az is
Váratlan botlását követően Portugáliát feltétlenül le kell győznie a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. De van-e még remény a továbbjutásra döntetlen, sőt újabb vereség után is? Mennyit számít a gólkülönbség a vasárnapi meccsen? Kinek a győzelme lenne gyümölcsöző számunkra a Hollandia–Izland meccsen?
A játékos csapattársa szerint az északmacedón szurkolók több mindent is bedobtak a pályára, de szerinte ez normális, hiszen ez a Balkán, és ilyen a sport.
Aleksandar Vucic szerb elnök szerint Ausztrália saját magát járatta le azzal, hogy visszavonta a címvédő és világelső teniszező, Novak Djokovic vízumát, és kiutasította az országból a sportolót.
– Rajtuk biztosan fog múlni! A népligeti MVM Dome már jóval a portugálok elleni Európa-bajnoki csoportmeccs előtt megtelt nemzeti színű pólókban, sálakban érkező szurkolókkal, akik az első fordulóban, a hollandoktól elszenvedett 31-28-as vereség ellenére is bizakodva várták a magyar férfikézilabda-válogatott vasárnapi fellépését.
Győr – Tartalékosan is magabiztos sikert aratott a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában a Győri Audi ETO, amely odahaza 39-30-ra verte a francia Metzet.
Nagyon fontos volt a mérkőzés, hiszen újabb vereséggel már búcsúzott volna a magyar csapat a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságtól. Drámai, hősies csata volt, amely az utolsó másodpercekben dőlt el, 31-30-ra a magyar válogatott javára.
A magyar férfi kézilabda-válogatott megint körömrágós meccset játszott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében. Öt másodperccel a vége előtt Máthé Dominik lőtte a győztes gólt, 31-30-ra nyert a csapat.
– Nincs halasztás, január utolsó hétvégéjén folytatódik az NB I-es labdarúgó-bajnokság. Sőt, a negyedik fordulóból elhalasztott Puskás Akadémia–Ferencváros mérkőzést már a jövő hét közepén, január 26-án lejátsszák. Pedig az első osztályú klubok fele amellett volt, hogy az agresszíven terjedő koronavírus-járvány miatt csúsztassák a kezdést. A Magyar
Buffalo – Josh Allen történelmi produkciójának köszönhetően könnyedén jutott tovább a New England Patriots együttesén a Buffalo Bills a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának Super Wild Card körében. A 25 esztendős irányító vezetésével a hazai gárda 47-17-re iskolázta le a vendégeket: hét alkalommal ment végig a pályán, s minde