Miguel Ángel López nyerte a királyetapot, a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, ezzel csökkentette hátrányát az elmúlt két kiírásban győztes és éllovas Primoz Roglic mögött.
Hiába számítanak pályatársnak és voltak csapattársak is, Fernando Alonso sosem ismerte meg igazán Kimi Räikkönent emberként. Versenyzőként viszont a legsportszerűbbek közé sorolja.
Daniel Ricciardo megfogadta az ovis nevelője életre szóló tanácsát, és sosem játszik az étellel. Kivéve, amikor előjön belőle a fizikus, és Zandvoortban megmássza a döntött utolsó kanyart
Péntektől vasárnapig a Papp László Arénában rendezik az első Hungarian Darts Trophyt, ami a nemzetközi szervezet, a PDC (Professional Darts Corporation) által szervezett European Tour első állomása. A színvonalra jellemző, hogy az elmúlt négy év világbajnokai eljönnek Budapestre.
Nem lép pályára Debrecenben a Katar elleni szombati felkészülési mérkőzésen Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott ötszörös aranylabdás sztárja.
Kecskés Ákos és Bolla Bendegúz is bekerült a 20.45-kor kezdődő budapesti labdarúgó világbajnoki selejtezőre, a magyar kezdő tizenegybe. Az angolok a várt csapatukkal kezdenek.
Anglia 4-0-ra győzte le a magyar fociválogatottat a világbajnoki selejtező negyedik játéknapján. Gyakorlatilag esélyünk sem volt, 3-0 után sikerült először kapura rúgni. Ez benne volt a meccsben. Mertünk nagyon álmodni. Ez most nem jött be.
A magyar válogatott az első félidő végén még gól nélküli döntetlenre állt az angolok elleni labdarúgó világbajnoki selejtezőn, ám a második félidőben négy gólt kapott. A 0-4 a Marco Rossi-éra legsúlyosabb veresélge.
Mozgalmas meccse volt Cristiano Ronaldónak szerdán, az írek elleni 2-1-es vb-selejtezőn: tettlegessége után megúszott egy kiállítást, majd kihagyott egy tizenegyest, végül két kései találatával fordított és a világ legjobb válogatott góllövője lett.
Anglia ellen folytatta a 2022-es világbajnoki selejtező-sorozatot a magyar fociválogatott. A vendégek magabiztos, 4-0-ás győzelmet arattak a Puskás Arénában.
– A világ legértékesebb nemzeti csapata lépett pályára csütörtök este a Puskás Arénában a remekül sikerült Európa-bajnokság után újabb bravúrra készülő magyar labdarúgó-válogatott ellen. A világbajnoki selejtezőn Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének az 1,18 milliárd eurós (410,6 milliárd forintos) kerettel érkezett, Eb-ezüstérmes angol válo