Rossz helyen tapogatózik a Mercedes a Ferrari főnöke szerint, amikor a Red Bull hirtelen egyenesbeli fölényének okairól találgat. Mattia Binotto kézenfekvőnek látja a magyarázatot.
Már 2021-re is irreális elképzelésnek bizonyult a rózsaszín festésű F1-es Aston Martin, ám a csapat színét korábban megszabó támogató továbbra is úgy véli, jobb megoldás lenne – és nem csak nekik.
A Ferrari vette a legkomolyabban a Red Bullt, amikor tavaly a Honda kivonulásának bejelentése után új motort kezdett keresni. Christian Horner mesélt e folyamatról, melynek vége a saját motorrészleg megalapítása lett.
Ferencváros–Dunaszerdahely felkészülési mérkőzést rendeztek szerdán a Groupama Arénában, előtte azonban felcsendült a Nélküled című dal, amelyet az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila adott elő a magyar bajnok otthonában.
Hüledeztek a Fradi-drukkerek a Népstadionban a 70-es években, amikor a szőke szegedi balszélső, az orvostanhallgató Berkes István bajnoki meccsen csomót kötött a válogatott focista, Páncsics Miklós lábára. A villámgyors játékos azóta az ország egyik legismertebb sebészévé vált.
Háttérbe szorít egy többszörös futamgyőztest, idén már vezeti a McLaren csapatát, és egyre inkább megérkezik a legjobbak közé. Lando Norrisnak kétsége sincs afelől, hogy helyt is állna az F1 abszolút elitjében.
A labdarúgó Eb nyolcaddöntőjébeben a csehek kiejtették Hollandiát. A Puskás Arénában ehhez a bravúrhoz csinos barátnőik, feleségeik nyújtottak segítséget.