A maximálisan engedélyezett három-három magyar öttusázó, Marosi Ádám, Kasza Róbert és Kardos Bence, valamint Gulyás Michelle, Alekszejev Tamara és Guzi Blanka szerepelhet a májusi, székesfehérvári világkupa-döntőben.
A dpa német hírügynökség összegyűjtötte, hogy reagálnak a legnagyobb példányszám sportlapok, illetve sporttal is foglalkozó lapok az új Európai Szuperliga megalakításának tervére.
A Gonosz Milliárdos, a Keresztapa és a Befektetési Bankár. Néhány, egymást jól ismerő nagykutya személyes árulásai és kapcsolatai befolyásolják a foci jövőjét.
Aleksander Ceferin beszélt arról is, hogy ő még az életben nem látott embert annyit hazudozni, mint a Juventus elnökét, pedig 24 évig dolgozott ügyvédként.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétvégéig adott haladékot a nyári Európa-bajnokság három rendező városának, Münchennek, Bilbaónak és Dublinnak, hogy döntsön a nézők esetleges beengedéséről.
Bár a katalán klubhoz közeli források szerint nincs szó az argentin szerződtetéséről, Katalóniában biztosra veszik, hogy a Barcában folytatja pályafutását.
Megszerezte második találatát a Fenerbahce színeiben, fontos góllal járult hozzá csapata 2-1-es, Basaksehir elleni bajnoki győzelméhez a magyar válogatott Szalai Attila.
Téved, aki azt hiszi, egy szumós azt és annyit eszik, amennyit csak akar! Világbajnoki és Eb-bronzérmes kiválóságunk, a 152 kg-os Kerstner Róbert (27) is odafigyel a számára megfelelő étrendre, amiben dietetikus tanácsadó segíti, hiszen mint mondja, sztereotípia, hogy a szumósok mindennapjai a hizlalásról szólnak.
Csúcskategóriás mobiltelefonokat, tableteket és okosórákat keres a teniszszövetség (MTSZ) új vezetősége. A testület előző irányítói a szervezet számlájára vásároltak több tucat elektronikai készüléket, amelyeket egyelőre nem szolgáltattak vissza, pedig megszűnt a munkaviszonyuk.
Fegyelmezetten akarja végigcsinálni a kötelező karantént Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője, akiről csütörtökön derült ki, hogy koronavírusos. A magyar szakember otthonából tartott sajtótájékoztatót, melynek során beszámolt családjának egészségi állapotáról is – számolt be róla az MTI.
A szuperligában szereplő focisták nem mehetnek az idei EB-re és majd a világbajnokságra sem - derült ki Aleksander Ceferin, a szervezet elnökének nyilatkozatából. A szervezet jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat.
Az állam több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.