2021. március 3. szerda

márc. 3
0:06
Rangos Bl-csata van kilátásban: ismét összecsap a Puskás Arénában a Liverpool és az Rb Leipzig (Blikk)
Újabb rangos Bajnokok Ligája-mérkőzésnek adhat otthont a budapesti Puskás Aréna. A The Times című brit lap értesülése szerint a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt, illetve Szoboszlai Dominikot a keretében tudó német RB Leipzig és az angol Liverpool nyolcaddöntőjének visszavágójára is hazánkban kerül majd sor március 10-én, 21 órakor.
márc. 3
0:06
A tokiói olimpiai szervezőbizottság elnökének szexista megjegyzése után felvesznek 12 nőt a bizottságba (444.hu)
„A nők erősen versengenek. Ha az egyikük felemeli a kezét, hogy hozzászóljon, az összes többi úgy érzi, hogy neki is fel kell szólalnia. Végül mind mond valamit.”
márc. 3
0:10
Bemutatták a nagy visszatérő Alonso F1-es kocsiját (Infostart)
Természetesen online keretek között. Igen gyakorlott tartalékpilótája lesz az Alpine-nak
márc. 3
0:10
Maga mögött hagyná régi csapatát? Itt folytathatja a pályafutását a Paris Saint-Germain sztárja (Blikk)
Távozna a Paris Saint-Germaintől, és a Liverpoolban folytatná pályafutását a franciák világbajnok labdarúgója, Kylian Mbappé (22). Legalábbis ezt állítja a The Times, a lap szerint távozási kérelmét már jelezte is a párizsi klubnak a fiatal támadó.
márc. 3
0:14
Hiába a vaskos bűnlajstrom: az Nb I-es klubok jelenthetnek menedéket a külföldről érkező, balhés légiósoknak (Blikk)
Gyorshajtás, halálos autóbaleset okozása, bundabotrány – csak néhány elképesztő példa az NB I-es légiósok bűnlajstromából. A hazai élvonalban évről évre akadnak olyan futballisták, akik korábbi ballépéseik, nem pedig játékuk miatt kerültek a rivaldafénybe. Szerencséjükre, az itthoni klubokat ezek egyáltalán nem érdeklik...
márc. 3
0:18
„Kísérletezgetésre nincs szükség” – A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint stabil keret alakult ki az Eurokupára (Blikk)
Gulyás Istvánt, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát kérdeztük.
márc. 3
3:54
Elégtételt akar az ellopott edzéstervek miatt Hosszú Katinka: erre számíthat az elkövető, ha elkapják (Blikk)
Elégtételt akar Hosszú Katinka (31)! Ahogy arról a Blikk elsőként beszámolt, a háromszoros olimpiai bajnok úszót egy külföldön és idehaza is ismert, honi szakember károsította meg, miután Németországban árulta, majd el is adta a sportoló által összeállított edzéstervet.
márc. 3
7:00
Mutatjuk minden idők 21 legjobb góllövőjének listáját (Infostart)
Lionel Messit hárman is megelőzik, de - meglepő vagy sem - egyikük sem Puskás Ferenc.
márc. 3
8:18
Valószínűtlenül nagy pénzért lophatták el Hosszú Katinka edzéstervét (Infostart)
Állítólag egy magyar edző 50 ezer euróért adta el Németországban. A Magyar Úszószövetség fegyelmit indított az ügyben.
márc. 3
8:18
Pattanj nyeregbe! (Demokrata)
A koronavírus-járvány miatt a szabadidő eltöltésének lehetőségei még mindig korlátozottak. A lovaglás azonban most is lehetőséget kínál a szabadban való időtöltésre.
márc. 3
8:30
Fontos meccs vár a Barcelonára és Gulácsiékra - sport a tévében (Infostart)
Folytatódik a vízilabda-BL, lesz kézilabda, továbbá összesen 15 élő futballmérkőzés.
márc. 3
10:00
Friss hírek Szoboszlai Dominik gyógyulásáról (Infostart)
Három hete maradt az RB Leipzig futballistájának, hogy felépüljön a világbajnoki selejtező-sorozat rajtjára. Klubja drágállotta egy specialista kezelését, ezért nem aszerint történik a rehabilitációja.
márc. 3
12:00
Cristiano Ronaldo elképesztő csúcsot állított be, Messi szombaton utolérheti (Blikk)
Kedd este a Juventus 3-0-ra győzte le a Speziát a Serie A 25. fordulójában. A Juve ezzel már a harmadik a bajnokságban. Cristiano Ronaldo szerezte a torinói csapat harmadik gólját. A szezonban ez volt a huszadik találata, amellyel nem mindennapi rekordot állított be.
márc. 3
12:06
Rossz hírt közölt Szoboszlai Dominikről Marco Rossi (Infostart)
A szövetségi kapitány szerint Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja nem lesz bevethető a márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzéseken.
márc. 3
12:30
Ismét Veszprémből igazol a Szeged (Infostart)
Négy év után vált csapatot a norvég átlövő.
márc. 3
13:00
Szoboszlai nem lesz bevethető márciusban (HírTV)
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bárkit pótolni tud, még ha ez nem is könnyű feladat.
márc. 3
13:06
Szoboszlai biztosan nem játszik a vb-selejtezőn, de a szezonjának is vége lehet (Blikk)
Szoboszlai Dominik januárban érkezett az RB Leipzig csapatához, de mint utólag kiderült, sérülten. A rehabilitációja folyamatosan zajlik, de az edzéseket még mindig nem tudta elkezdeni, így legalább egy hónap biztosan kell, hogy pályára is tudjon lépni. Ez alapján szinte biztos, hogy a március végi három vb-selejtezőről is hiányozik majd.
márc. 3
13:06
Újabb mérkőzés lesz a Puskás Arénában (Demokrata)
Újabb nemzetközi kupamérkőzés lesz a Puskás Arénában.
márc. 3
13:12
Újabb nemzetközi mérkőzés lesz a Puskás Arénában (HírTV)
Ez lesz a negyedik európai kupamérkőzés, melyet az El és a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában a magyar fővárosban bonyolítanak le.
márc. 3
13:36
Újabb nemzetközi meccs jön a Puskás Arénába (Infostart)
Az egyik csapat ősszel már járt Budapesten.
márc. 3
15:30
Kiderült, mikor tervezi szögre akasztani mezét a Juventus sztárja (Blikk)
Jelenlegi tervei szerint legkésőbb 2023 nyarán vonul majd vissza Gianluigi Buffon, a Juventus labdarúgócsapatának világbajnok kapusa.
márc. 3
17:12
„Hosszú és furcsa időszakon vagyok túl” – Így élte meg felfüggesztését a magyar birkózó (Blikk)
Veréb István birkózóval beszélgettünk.
márc. 3
17:24
Elárulta Gigi Buffon, mikor fejezi be tényleg (Infostart)
Nem idén nyáron, de nem is jövőre. Pedig már 43 éves.
márc. 3
17:30
Megszólalt Dárdai Pál a maszkbotrány után (Blikk)
A magyar trénert megbüntethetik, de akár a futballistái egészségét is veszélybe sodorhatja.
márc. 3
18:12
Még nem gyógyult fel teljesen: Szoboszlai nélkül lép pályára a fociválogatott a világbajnoki selejtezőkön (Blikk)
Nem épült fel a sérüléséből időben, ezért kihagyja a márciusi világbajnoki selejtező meccseket a német RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója, Szoboszlai Dominik.
márc. 3
18:12
Simán vette a Ferencváros a BL következő akadályát (Infostart)
A Ferencváros a papírformának megfelelően simán, 11-4-re nyert a georgiai Dinamo Tbiliszi ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második, buborékrendszerű tornáján a Duna Arénában.
márc. 3
18:36
Babost is búcsúztatta a 18 éves dán (Infostart)
A magyar teniszező búcsúzott a nyolcaddöntőben a 235 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, lyoni keménypályás női tenisztornán.
márc. 3
18:54
Egy 18 éves, eddig ismeretlen dán győzte le Babos Tímeát (Blikk)
A világranglistán 105. helyen álló Babos Tímea egy óra tizenegy perc alatt 6:2, 6:2-re kikapott a nála 34 hellyel hátrébb álló, mindössze 18 éves dán Clara Tauson ellen a lyoni WTA-torna második körében.
márc. 3
19:18
Aggódik az ötszörös olimpiai bajnok (Infostart)
Katie Ledecky visszatér és gőzerővel készül Tokióra.

2021. március 4. csütörtök

márc. 4
0:06
Kiderült, hol folytatja karrierjét a Telekom Veszprém norvég légiósa (Blikk)
A rivális Mol-Pick Szeged férfi kézilabda-csapatában folytatja pályafutását a nyártól a Telekom Veszprém norvég légiósa, Kent Robin Tönnesen (képünkön).
márc. 4
0:06
Újabb győzelem az OSC zsebében (Infostart)
A csapat magabiztos, 15-8-as győzelmet aratott a Miskolc vendégeként a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szerdai mérkőzésén.
márc. 4
0:10
A saját teljesítményét értékelte Szalai Ádám: „Elég önkritikus is vagyok” (Blikk)
A magyar válogatott támadója rendkívül nehéz hónapokat tudhat maga mögött.
márc. 4
0:10
Gulácsiék ismét a Puskás Arénában játszanak (Infostart)
Hivatalossá vált, hogy jövő szerdán Budapesten rendezik az RB Leipzig és az FC Liverpool labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcának visszavágóját is.
márc. 4
0:14
Haraszti duplájával pontot rabolt a Paks - eredmények, tabella (Infostart)
Kettőt rúgott az utolsó percekben az Újpest a Budafoknak.
márc. 4
3:06
A világbajnok magyar atléta végtelen boldogsága: „Bearanyozza az életünket a kis Luca” (Blikk)
A súlylökőt mindenben támogatja férje, s lassan az elkezdheti az edzéseket.
márc. 4
6:48
Minden idők leghosszabb magyar hokimeccse zajlott szerdán (Infostart)
A végére már az FTC-MAC összecsapás hokisai sem tudták, hogy hol tartanak.
márc. 4
8:12
Négy nemzet focija és vízilabda-BL a csütörtöki kínálatban - sport a tévében (Infostart)
Aki szeretné, ma könnyen kifehérítheti a képernyőjét.
márc. 4
8:48
„Nem is szeretnék többet beszélni erről” – Marco Rossi megszólalt Gulácsi szivárvány családos posztjával kapcsolatban (Blikk)
Megosztotta az embereket Gulácsi Péter minapi posztja a szivárvány családokkal kapcsolatban, amiről most Marco Rossi is elmondta a véleményét.
márc. 4
9:24
Elvesztette második lipcsei alapemberét is a magyar labdarúgó-válogatott (Infostart)
A szerdai Német Kupa-meccs félidejében úgy tűnik, ezért kellett lecserélni.
márc. 4
9:48
„Szinte sokkos állapotba kerültem” – A magyar focista élete legkeményebb pillanatait élte át a görög földrengés alatt (Blikk)
A tegnapi, Görögországban történt földrengésnek magyar vonatkozása is akad: Nagy Gergely olyan élményeket élt át, amiket soha életében nem felejt majd el.
márc. 4
10:12
Stadion épül Nyíregyházán (Infostart)
Pályafűtés és automata öntözőrendszer is lesz a nyolcezer férőhelyes létesítményben.
márc. 4
12:42
Hazánk 2023-tól tíz évig rendez gyorsaságimotoros világbajnoki futamokat (Demokrata)
Legutóbb 1992-ben, a Hungaroringen rendeztek Magyarországon gyorsaságimotoros vb-futamot.
márc. 4
13:00
Visszatér 2023-tól a MotoGP Magyarországra - hosszabb időre, mint ígérték (Infostart)
A Hajdúnánás mellett épülő versenypályán 2023-tól 10 évig lehetnek gyorsaságimotoros világbajnoki futamok.
márc. 4
13:36
Orosz zászlóba öltözik idén a Haas F1-es kocsija (Infostart)
Az egyik pilóta orosz, műtrágyagyáros apja a csapat új főszponzora.
márc. 4
14:30
Kósa szerint országimázs szempontjából nincs jobb befektetés a MotoGP-nél (444.hu)
Magyarország 2023-tól 10 évig rendez majd versenyeket a Hajdúnánás mellett épülő pályán, mindezért évente több mint 4 milliárdot fizetünk a jogtulajdonosnak.
márc. 4
14:48
Megvan a pontos diagnózis Willi Orbán sérüléséről (Infostart)
Az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója a szerdai Német Kupa-negyeddöntőben sérült meg.
márc. 4
15:54
Példátlan esetet hozott Veszprémben a bíró pozitív tesztje, de eldőlt a folytatás (Infostart)
A Telekom Veszprém és a francia HBC Nantes is egy-egy pontot kap és 5-5-ös gólkülönbséggel írják jóvá az elmaradt BL-meccset.

2021. március 5. péntek

márc. 5
0:06
Mick Schumachert is megszívatta a brexit (Infostart)
A héten újabb csapatok mutatták meg idei Forma–1-es autójukat vagy annak egyes részleteit.
márc. 5
0:06
Hiába gúnyolták éveken keresztül: Pintér Attila verhetetlenné tette a Mezőkövesd csapatát (Blikk)
Éveken át gúnyolták, mémeket készítettek róla, de most ismét bizonyítja Pintér Attila (54), hogy idehaza a legjobb futballedzők közé tartozik. Irányításával szárnyal az NB I-ben a Mezőkövesd – klubrekordot jelentő – 11 bajnoki, összességében pedig 13 tétmeccs óta nem talált legyőzőre. Legutóbb hazai pályán verte 2-0-ra a Zalaegerszeget az élvonalba
márc. 5
0:06
Lovakat fertőző járvány fenyeget, a vakcina sem véd ellene (444.hu)
A lovak herpeszvírusának agresszív, idegrendszeri formája kezdett el terjedni egy nemzetközi díjugrató verenyen Spanyolországban, azóta pedig több európai országban is megjelent a betegség.

Keresés