Az utóbbi hétvégéken visszatérő probléma a Red Bull hátsó szárnylapjának menet közbeni „integetése”. A csapat Katarban is sok időt veszített vele, de megoldást ígérnek.
Liu Shaolin Sándor fináléba, Krueger John-Henry pedig kisdöntőbe jutott 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán szombaton. Liu Shaoangot viszont kizárták a szombati elődöntőben.
Hihetetlen tisztelet övezi. Megannyi generáció tagjai szólítják Tanár úrnak. S az immár nyolcvanesztendős örökifjú Somfai Csaba rászolgált erre. Mindennap úszik, nyolcvanesztendősen is folyamatos mozgásban van. Ha épp nem a vízben van, akkor a Margit-szigeten sétál vagy a Pest környéki hegyekben baktat – az egész élete a sportól szól.
A Red Bull csapatfőnöke megerősítette, a benyújtott anyagukra reagálva az FIA tesztelni fogja a Mercedes gyanús hátsó szárnyát a Katari Nagydíj időmérő edzése után.
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte az első Forma-1-es Katari Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte az első Forma-1-es Katari Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Nem érezte teljesen jól magát Lewis Hamilton a katari hétvége kezdetén, de saját és az autója problémáján is túltette magát, és fölényes pole pozícióval vágott vissza.
A felvételek tanúsága szerint nem lassított a sárga zászlónál Max Verstappen a katari Q3 végén, ám vizsgálat sem ellene, sem mások ellen nem indult. De kellett-e egyáltalán?
A Real Madrid közgyűlése szombaton jóváhagyta, hogy a futballklub egy új, 225 millió eurós kölcsönt vegyen fel a Santiago Bernabéu stadion felújításának befejezésére.
Liu Shaolin Sándor az első, Liu Shaoang - egy század másodperccel elmaradva - a második helyen végzett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. A B-döntős Krueger John-Henry összesítésben kilencedik lett.
Az interlagosi összecsapásuk után nincs azonos állásponton Lewis Hamilton és Max Verstappen annak kérdésében, mi a megengedett a pályán vívott csatákban. A címvédő szerint ő képviseli a többség véleményét.
Közel három órával a Katari Nagydíj időmérő edzése után beidézte az FIA Max Verstappent, miután nem lassított le egy dupla sárga zászlós jelzésnél a Q3 végén.
A Pick Szeged tíz góllal verte a vendég Gyöngyöst szombaton a férfi kézilabda NB I-ben. Az újonc és sereghajtó Kecskemétnek továbbra sincs pontja, mivel szombaton ha csak egyetlen góllal is, de kikapott a Budakalász otthonában.
A Váci NKSE idegenbeli döntetlennel biztosította be továbbjutását a német Blomberg-Lippével szemben a női kézilabda Európa-liga selejtezőjében, a második forduló szombati visszavágóján, míg az MTK kettős vereséggel búcsúzott, miután 34-29-re kikapott a dán Herning-Ikast otthonában.
Sebastian Vettel azt mondta, átmenetileg feloldhatták a sárga zászlós jelzést a Katari Nagydíj időmérőjének hajrájában. Szerinte Max Verstappen miatt. Az ügy meglehetősen zavarosnak tűnik.
A Váci NKSE idegenbeli döntetlennel biztosította be továbbjutását a német Blomberg-Lippével szemben a női kézilabda Európa-liga selejtezőjében, a második forduló szombati visszavágóján.