Szerdán várhatóan fontos döntéseket hoz az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága. Miután az európai bajnokságok a jelek szerint a tervek szerint folytatódnak a koronavírus-járvány miatti leállás után, s a jelek szerint mindegyik 2019–2020-as idénye befejeződik legkésőbb augusztus 2-ig, meghatározható a nemzetközi kupasorozatok me
Szerdán – még a koronavírus-járvány miatti halasztások előtt elnapolt két találkozóval – folytatódik az angol Premier League is. Az alapkérdés nem az, melyik csapat lesz a bajnok, hanem, hogy ki végez majd a Bajnokok ligája-indulást jelentő helyeken, illetve ki búcsúzik az élvonaltól.
Mint írtuk, tegnap története során 31. alkalommal lett élvonalbeli bajnok a Ferencváros labdarúgócsapata! A zöld-fehérek a 30. fordulóban 2-0-ra verték idegenben a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvédot, 14 pontos előnnyel vezetik a tabellát,így már a Fehérvárnak sincs esélye, hogy ezt behozza.
Szoboszlai Dominik kirobbanó formája, góljai és gólpasszai a koronavírus miatti szünetben elvégzett rengeteg munkának köszönhetők – hangsúlyozta 19 éves futballista menedzsere. Esterházy Mátyás szerint a remek teljesítménye ellenére a korábbi kijelölt úton és célok alapján tervezik a Salzburg magyar válogatott játékosának jövőjét.