„A rasszizmus elleni küzdelemben, ami a labdarúgást illeti, csak akkor lehet előrelépni, ha több fekete játékost alkalmaznak menedzserként.” Ezt mondta Raheem Sterling, az angol válogatott és a Manchester City csatára.
Beleszólhat a magyar futballbajnoki címért folyó vetélkedésbe a Honvéd. Amennyiben a fővárosban ma este (21.05, M4 Sport) legyőzi a MOL Fehérvárt, azzal az FTC malmára hajthatja a vizet.
A kulturális rendezvényeknél 4000 főt, a sporteseményeken 3000 szurkolót fogad majd be a létesítmény, amelyet a városképet meghatározó ikonikus épületként szeretnének létrehozni.
A FourFourTwo az évtized végéhez közeledve ismét összeállította a valaha volt legjobb edzők százas listáját. Nincsenek objektív paraméterek (ha lennének a kétszeres világbajnok, olimpiai bajnok Vittorio Pozzo biztosan bekerült volna legalább az első húszba, így 59.), legfeljebb szimpátiák, adott esetben klubszimpátiák. Meg annak vizsgálata, ki mekk
A Marca azt jósolja, hogy a Real Madrid és a Barcelona nagy versenyt vív majd a zárásig a La Liga 2019–2020-as idényében, a közeli újrakezdést követően. A katalánok egyelőre két ponttal jobban állnak, de a számítás szerint a Madridnak könnyebb a sorsolása.
A francia legfelsőbb bíróság helybenhagyta a labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának áprilisi félbeszakításáról, majd befejezéséről szóló döntést, ezzel együtt a kieső Amiens és Toulouse reménykedhet, hogy mégis az élvonalban maradhat.
Jesus Olmo 2013 és 2017 között vezette a Real Madrid orvosi részlegét. Több konfliktusa is támadt ez idő alatt, az egyik leghíresebbet Sergio Ramosszal vívta meg.