Kedden és szerdán rendezik az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényének utolsó előtti, 32. fordulóját. A legfontosabb még nyitott kérdések: melyik csapat lesz a harmadik helyezett és melyik a jobbik kieső, a tizenegyedik.
Négy csapat küzd még a kiesés elkerüléséért a héten véget érő labdarúgó NB I-ben. A Kisvárda, az Újpest, a Paks és a Debrecen izgalmas 180 perc elé néz.
Felesége és közte pihent a vizsgák előtti éjszakákon a történelemkönyv, és "nemzeti érdekből" kapott engedélyt az egyszakos diplomázásra, pedig soha, semmilyen előjogot nem kért.
Több sportoló, edző és családtag is elkapta a vírust. A horvát sajtó szerint a szervezők és a teniszezők is felelőtlenül viselkedtek, és nem tartották be a társasági távolságtartás szabályait.
Antoine Griezmann tavaly érkezett a Barcelonához, de aligha marad sokáig: Lionel Messivel annyira elmérgesedett a viszonya, hogy a Bilbao elleni meccs előtt össze is verekedtek.
A rendes játékidő utolsó percében Visar Musliu váltotta Juhász Rolandot, aki így vastaps közepette hagyhatta el a pályát pályafutása utolsó hazai mérkőzésén.
Könnyedén adta meg magát a Diósgyőr az elmúlt fordulóban a kiesés elől menekülő Debrecen ellen (0-4), aminek az lett a vége, hogy két délszláv légiósát kitette a keretből.