Az angol futball szereplői továbbra is nagyon bíznak abban, hogy egy hónap múlva, június 12-én folytatódhat a Premier League. Ehhez a „külső” engedély megszületett: Boris Johnson miniszterelnök hétfői bejelentése lehetővé teszik a mérkőzések zárt kapus, a televízió által közvetített megrendezését.
Annak a pilótának a testvére, aki a Kobe Bryant, a lánya, Gianna és további hét ember halálát okozó balesetben a helikoptert vezette, egy bírósági beadványban azzal érvelt, hogy a Los Angeles Lakers korábbi csillaga tisztában volt a helikopterrel való repülés kockázatával, és ezért a túlélő családtagok nem jogosultak kártérítésre a pilóta vagyonábó
A Ferencváros kampányba kezdett annak érdekében, hogy „valahogy” minél több szurkoló ott lehessen a zöld-fehérek bajnoki mérkőzésein a zártkapus rendezés idején. A jelszó: Töltsük meg a lelátót! Légy ott valahogy!
Örökös eltiltást kapott a dél-koreaiak olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok cselgáncsozója, Vang Ki Csun, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolnak.
Csak az időpont lepte meg, nem a bejelentés ténye – fogalmazott az InfoRádiónak az M4 Sport Forma–1-es kommentátora, miután kiderült, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel távozik a Ferraritól. Hozzátette, hogy azon sem csodálkozna, ha a német pilóta az idény végén befejezné sportpályafutását.
Az UEFA hevesen cáfolta a tekintélyes brit napilap, a Times értesülését, amely szerint a mostani válság miatt az európai szövetség alaposan átrendezi a selejtezők menetrendjét a labdarúgó-kupák 2020–2021-es idényében.
Súlyos agyvérzése miatt az intenzív osztályon kezelik Wim Suurbier 60-szoros holland válogatott futballistát, az Ajax Amsterdammal háromszoros BEK-győztes jobbhátvédet – írja az Origo a Voetbal International alapján.
A korábbi német válogatott labdarúgó Mesut Özil nem kívánja otthagyni az Arsenalt, hanem kitölti még egy évig élő szerződését a londoni Premier League-csapatnál - írta a Fanatik török sportlap.
A tíz legnagyobb európai labdarúgó-bajnokság csapataiban szereplő játékosok összértéke akár 10 milliárd euróval is csökkenhet, ha nem sikerül befejezni a szezont a koronavírus következtében – állapítja meg a KPMG budapesti székhelyű Football Benchmark csoportjának friss tanulmánya.