Szalai hat évvel emlékezetes kifakadása után újból megnyilvánult. Akár igaza is lehet, inkább az a furcsa, hogy úgy beszélt, mintha kívülálló lenne, pedig ő is részese a kudarcnak.
A magyar labdarúgó-válogatott egy szlovákiai 2-0-s vereséggel kezdte a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatát. Kesergésre azonban nincs idő, hiszen vasárnap este már a második fordulót rendezik, amikor Marco Rossi együttese a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmet szerző horvát válogatottat fogadja a Groupama Arénában. Ennek apropóján tartott s
Marco Rossi szövetségi kapitány vasárnap a horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen három-négy helyen változtat a kezdőcsapaton ahhoz képest, ahogy csütörtökön a szlovákok vendégeként küldte pályára a magyar labdarúgó-válogatottat.
Nem hozott sikert Lionel Messinek a visszatérés az argentin futballválogatottba: az ötszörös aranylabdás klasszis csapata 3-1-re alulmaradt Venezuela nemzeti együttesével szemben, ráadásul az FC Barcelona csatárcsillaga megsérült a péntek esti barátságos mérkőzésen.
A svájci labdarúgó-válogatott a papírformát érvényesítve kétgólos győzelmet aratott Georgia vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati napján.
Zlatko Dalic szerint Marco Rossi csapata egyáltalán nem játszott rosszul a szlovákok ellen 2-0-ra elveszített összecsapáson. – Kemény meccsre készülünk, és erős ellenfélre számítunk. A magyaroknak voltak helyzeteik a szlovákok ellen is – fogalmazott a kapitány a Magyarország elleni, holnap 18 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtező előtti sajtót
Mindent megtesz majd a magyar fociválogatott, hogy felborítsa a papírformát a vb-ezüstérmes horvátok elleni hazai Eb-selejtezőn. Szalai Ádáméknak muszáj javítaniuk, hiszen a nyitófordulóban 2-0-s vereséget szenvedtek Szlovákiától, így egy újabb vereséggel távolabb kerülne az álom: a részben hazai kontinenstorna.
A horvát válogatottal a magyarok elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, Budapestre érkező Barcelona-sztár, Ivan Rakitic szerint a labdatartás a legfontosabb Marco Rossi csapata elleni. – Szeretnénk, hogy minél többet legyen nálunk a labda, erre kell felkészülnünk. Nagy céljaink vannak, amiket el akarunk érni – mondta a mieink elleni me
A horvát válogatottal a magyarok elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, Budapestre érkező Barcelona-sztár, Ivan Rakitic szerint a labdatartás a legfontosabb Marco Rossi csapata elleni. – Szeretnénk, hogy minél többet legyen nálunk a labda, erre kell felkészülnünk. Nagy céljaink vannak, amiket el akarunk érni – mondta a mieink elleni me
Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban és 200 méter pillangón, Verrasztó Dávid pedig 400 méter vegyesen győzött a Golden Tour elnevezésű versenysorozat marseille-i állomásának szombati napján.
A spanyol és az olasz válogatott is sikerrel kezdte szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkön: a szombati játéknapon előbbi a norvég, utóbbi pedig a finn együttest győzte le hazai pályán.