Az előzetes adatok alapján körülbelül öt százalékkal kevesebben nézték a profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntőjét, azaz az 53. Super Bowlt, mint az egy évvel korábbit.
Alig fél év alatt megszerette hazánkat, a családjával megtalálta a számításait Budapesten. Az ukrán Szerhij Rebrov (44) korábban dolgozott hazájában a Dinamo Kijevnél és a szaúd-arábiai al-Ahlinál is, s most az NB I-es éllovas Ferencvárosnál szeretne maradandót alkotni, megvalósítani a klubvezetőség nagyratörő terveit.
Szöllősi György, a MSÚSZ elnöke a hétfői sajtótájékoztatón ismertette a szűkített listákat, hozzátéve, 439-en szavaztak, ami rekord, hárommal meghaladja a tavalyi voksok számát.
A New England Patriots nyerte az 53. Super Bowlt az atlantai Mercedes-Benz Stadionban hétfőre virradó hajnalban, miután a döntőben 13-3-ra legyőzte a Los Angeles Ramst.
Szinte napra pontosan hét évvel az első profi tornagyőzelme után, Babos Tímea épphogy befér az első százba a női teniszezők hétrfőn kiadott legfrissebb világranglistáján.
Megkezdődtek a 45. alpesi világbajnokság versenyei a mai napok a hölgyek szuper-g versenyével. A rövidített pályán csak századok döntöttek a legjobbak között, amely az amerikai Mikaela Shiffrinnek hozott szerencsét. Honfitársa, Vonn már az elején bukott.