Megbüntették Lőw Zsoltot, a francia élvonalban listavezető Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának segédedzőjét, a liga fegyelmi bizottsága két mérkőzésről tiltotta el a magyar szakembert, de az egyik büntetést felfüggesztette.
Komoly botránnyal fenyeget labdarúgó-válogatottunk szlovákok elleni, nagyszombati Európa-bajnoki selejtezője: a március 21-i találkozóra ugyanis a hazai szektorokba is próbálnak majd bejutni magyar drukkerek.
Egyre többet forog Szoboszlai Dominik (18) neve a nemzetközi sajtóban. Az osztrák Red Bull Salzburg labdarúgócsapatának magyar középpályása kapcsán folyamatosan lehet hallani sztáregyüttesek érdeklődéséről, az olasz Juventus után állítólag újabb topligás gárdák szeretnék soraikban tudni az U21-es válogatott focistát.
Guernsey – Vége a bizonytalanságnak, helyébe a gyász lép: az Emiliano Salával (†28) a fedélzetén elsüllyedt kisrepülő roncsai közt az argentin labdarúgó földi maradványait találták meg.
A Hősök terén és a mellette húzódó Olof Palme sétányon óriás kivetítőkön is követhetik az ünnepi Európa-bajnokság mérkőzéseit a szurkolók. A Szurkolói Zóna érdekes programokat kínál a 2020-as torna idején.
A Liverpool ugyan elveszítette tetemes előnyét a Manchester City ellen az angol focibajnokságban (mindkét gárda 62 pontos), ám a vörösök holland védőjéről, az eddig is agyonajnározott Virgil van Dijkról elképesztő statisztikai adat látott napvilágot a héten: sem a Premier League-ben, sem a Bajnokok Ligájában nem akadt még játékos a 2018/2019-es kií
Magyarország nyerte el a három állomásból álló idei jet-ski Európa-bajnokság második futamának rendezési jogát, a június 13-16-án a Nyíregyháza melletti Levelek víztározóján sorra kerülő versenyen 20 ország mintegy 150 versenyzője vesz részt - jelentették be.
A 2019-es lesz a Formula-1-es világbajnokság 70. szezonja. A sorozat legsikeresebb istállóinak jelentős része most is versenyez, ám többségük inkább csak a múltból meríthet erőt.