2019. december 20. péntek

dec. 20
17:48
Kétévente is lehetne a női-vb - Állítja a Fifa elnöke (Sport365)
Gianni Infantino elmondta, hogy milyen hatásal lenne a játékra.
dec. 20
17:48
Maradonát elrabolták az ufók (Ripost)
Diego Maradona rendre megdöbbenti a közvéleményt, ezúttal is olyat állít, amire mindenki felkapja a fejét.
dec. 20
18:12
Korábbi játékosa lett az Arsenal vezetőedzője (Azenpenzem)
.
dec. 20
18:18
Labdát kapnak az óvodások (Infostart)
Elindult a több mint négyezer óvodát érintő, mintegy 300 ezer gyermek óvodai sportolását elősegítő Ovis Labdaprogram, a kezdeményezés keretében elsőként Tiszavasváriban és Nyíregyházán adott át sportszercsomagokat a gyerekeknek Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.
dec. 20
18:18
Hivatalosak az NB1 17-25 forduló közötti kezdési időpontjai (Sport365)
A címvédő Ferencváros a Paks ellen kezdi meg a tavaszi szezont január 25-én.
dec. 20
18:48
Kórházba került az Eb-ezüstérmes magyar úszó (Sport365)
Bernek Péter Facebook oldalán közölte a hírt.
dec. 20
19:18
A Jumbo Visma mindhárom versenyzője rajthoz áll (Sport365)
Roglic, Dumoulin, és Krujk is rajthoz áll a jövő évi francia kerékpáros körversenyen.
dec. 20
19:48
Meglepetés Abu-Dzabiban. Djokovic kikapott Cicipasztól (Sport365)
Rafael Nadal megnyerte első meccsét.
dec. 20
20:18
Hibátlan mérleggel csoportgyőztes a magyar válogatott (Sport365)
Korábban a németeket és a hollandokat győztük le.
dec. 20
20:48
Operáció vár a Bayern sztárjára (Sport365)
A Wolfsburg ellen még pályára fog lépni.
dec. 20
20:57
Angol csapatok harcolnak Neymarért, lemond róla a PSG (Ripost)
Nagyon úgy fest, hogy jövő nyáron is Neymarért állnak sorba az európai sztárcsapatok.
dec. 20
21:18
Új csapata lett Diego Forlánnak (Sport365)
A Penarol labdarúgó csapatának edzője lett.
dec. 20
21:48
Megúszta Bohus Richárd az olimpiai A szintet (Sport365)
53, 68 alatt teljesítette a távot 100 m háton.
dec. 20
21:48
Huszonhárom magyar indul a téli ifjúsági olimpián (Azenpenzem)
.
dec. 20
22:18
Négy házigazdája lesz a 2021-es női Eb-nek is (Sport365)
Horvátország, Szerbia, Bulgária és Románia lesz a négy házigazda.
dec. 20
22:48
Két harmadnyi gólképtelenség, fehérvári vereség (Sport365)
A Fehérvár két góllal kapott ki az Innsbruck együttesétől.
dec. 20
23:18
Meglepetés Sinsheimben. Kikapott a Dortmund (Sport365)
Hiába vezetett a félidőben a Dortmund, Kramaric és Adamjan góljai 3 pontot értek.

2019. december 21. szombat

dec. 21
0:06
A Fradi válogatott focistája megkérte barátnője kezét – Így jelentette be az örömhírt (Blikk)
A Ferencváros támadója, Varga Roland megkérte a barátnője kezét,közösségi oldalán jelentette be a nagy hírt. Az eljegyzéshez a klubja is gratulált a játékosnak.
dec. 21
0:10
Tudta, hogy Diego Maradonát egyszer elrabolták a földönkívüliek? (Blikk)
Elképesztő történeteket mesélt magáról az 59 éves focilegenda, Diego Maradona egy argentin sportcsatorna beszélgetős műsorában. A férfi azt állítja, egyszer elrabolták az UFO-k, és még szüzességének elvesztéséről is megosztott pár információt - írja a The Sun.
dec. 21
0:14
Eldőlt a Haladás csapatának sorsa (Blikk)
Úgy tűnik, fellélegezhetnek a Haladás labdarúgócsapatának szurkolói: az NB II-ben szereplő együttes új ügyvezetője, Séllei Árpád a csütörtöki városi közgyűlésen kijelentette, nem szűnik meg a klub.
dec. 21
0:18
Kiderült: egy ismert magyar nagyvállalkozó alatt zakatol tovább a Vasas Sc (Blikk)
Új tulajdonos működteti tovább a Vasas SC-t, aki nem más, mint az ismert nagyvállalkozó, Nagy György.
dec. 21
0:22
Komoly kihívás ez nekik: így készülnek a mieink a budapesti Eb-re (Blikk)
Komoly feladat elé néz a januári, budapesti, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar férfivízilabda-válogatott!
dec. 21
0:26
Nem meglepetés: Michelisz lett az év magyar pilótája (Blikk)
A túraautó-Világkupa (WTCR) bajnoki címét megszerző Michelisz Norbert, a Hyundai klasszisa lett az Év magyar pilótája az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján.
dec. 21
0:30
Hogy mennyi?! Durva, mennyit nőtt egy év alatt Szoboszlai értéke (Blikk)
Elképesztő tempóban emelkedik Szoboszlai Dominik (19) ázsiója.
dec. 21
0:34
Tyson egy percig sem tagadja: félne ringbe szállni Serena Williams ellen (Blikk)
Az amerikai nehézsúlyú ökölvívó-legenda, Mike Tyson (53) is tart Serena Williams (38) ütéseitől!
dec. 21
0:38
A francia válogatott játékosa védi a Győr kapuját (Blikk)
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata szerződtette a Metz francia válogatott kapusát, Laura Glausert: az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok játékos három évre írt alá az együtteshez.
dec. 21
5:21
Formás keblek, ledobta a melltartót a szőke szurkolólány (Ripost)
Martina Stetiarova ezúttal sem fogta vissza magát a nyaralásán, szexi képpel örvendeztette meg követőit.
dec. 21
5:36
Szombati sportműsor: Topligák, Klub-vb döntő (Sport365)
Fiorentina-Roma, Bayern München-Wolfsburg
dec. 21
7:06
Kiütötte az AS Roma a Fiorentinát (Sport365)
Tartja a lépést az AS Roma az olasz bajnokság élmezőnyével. A 17. forduló után 7 pont a hátrányuk a listavezetővel szemben.
dec. 21
7:18
Csank János szenteste is labdákkal alszik (BorsOnline)
Mivel rokonai közül senki sem él már Ózdon, Csank János kedvesével tölti az ünnepeket.
dec. 21
7:36
Magabiztos Eibar győzelem a spanyol bajnokságban (Sport365)
Otthon tartotta az Eibar a három pontot a 18. forduló nyitómeccsén, miután könnyedén verte a Granadát.
dec. 21
8:06
Berecz Zsombor bronzérmes a világbajnokságon (Sport365)
A címvédő Berecz Zsombor harmadik helyen végzett a melbourne-i vitorlázó világbajnokságon.
dec. 21
8:18
Kuttor Attila legnagyobb rajongója a lánya (BorsOnline)
Négy év után újra Magyarországon tölti az ünnepeket a Mezőkövesd sikeredzőjének, Kuttor Attilának a családja. Lánya, a Zala­egerszegen kosarazó Enikő alig várja a karácsonyt.
dec. 21
8:30
Brutális testrész, 74 centivel sokkol az olimpikon (Ripost)
London bronzérmese elbánt a biciklilánccal. A tokiói olimpia helyett a paralimpián vesz részt látássérült barátja segítőjeként.
dec. 21
8:36
Zico, Dalglish és Souness nyomdokain (Azenpenzem)
Bár már nyakunkon a karácsony, és az ünnep közeledte könnyen elbágyasztja az ember fiát, azért jut a hét végére rangos futballesemény bőséggel.
dec. 21
8:54
Berecz Zsombor bronzérmes lett a Finndingi-vb-n (ATV)
Berecz Zsombor bronzérmet nyert a vitorlázók Finndingi hajóosztályának melbourne-i világbajnokságán.
dec. 21
9:06
"Fantasztikus" - dobogós a vb-n Berecz Zsombor (Infostart)
Berecz Zsombor bronzérmet nyert a vitorlázók Finndingi hajóosztályának melbourne-i világbajnokságán.
dec. 21
9:18
Izgalmas meccsen van túl Peter Wright a dartsvilágbajnokságon (Sport365)
Peter Wright nehezen, de behúzta a kötelező győzelmet a dartsvilágbajnokságon.
dec. 21
9:18
Még soha nem haraptak így a Rókák (BorsOnline)
Senki nem hitte, hogy a Leicester 2016 után még egyszer a bajnoki címért versenghet. Mégis szárnyalnak, és a címvédőt is leckéztetnék.
dec. 21
9:42
Házon belül kelt el a Vasas futballcsapata (Azenpenzem)
Nagy György vállalkozó, a sportlövőszövetség elnöke és Nagy Miklós, a Vasas Kubala László Akadémia többségi tulajdonosa megvásárolta Jámbor János tulajdonrészét.
dec. 21
10:00
Nehéz lesz felállni a tévé elől - sportműsor (Infostart)
Döntőt játszik a Liverpool, rangadót rendeznek a Premier League-ben. Pályán a PSG, a Barcelona és a Bayern.
dec. 21
10:18
A Bajnokok Ligája csoportkörének 4 legszebb gólja (Sport365)
Gulácsi csapattársa, Sabitzer gólja lett a nyerő.
dec. 21
10:36
Serena Williams ütőerejétől Tyson is betojt (BorsOnline)
Serena Williams teniszezô bokszedzéseket vett a korábbi nehézsúlyú klasszistól, Mike Tysontól.
dec. 21
10:48
Ismét kikapott a Philadelphia 76ers (Sport365)
Nem tud kimászni a gödörből a 76ers, ezúttal a Dallas Mavericks verte meg őket.
dec. 21
11:18
Magabiztos Florida győzelem az NHL-ben (Sport365)
Sima győzelmek napja volt az észak-amerikai jégkorongliga mérkőzésein.
dec. 21
11:30
Tengeren a magyar (Azenpenzem)
Berecz Zsombor tavaly világbajnok lett, idén már megnyerte az előolimpiát, most pedig az Ausztráliában, Melbourne partjainál megrendezett vb-n újabb érmet, bronzot szerzett.
dec. 21
11:39
Dárdai Pált másolja a világsztár edző (Ripost)
Nincs új a berlini nap alatt. Jürgen Klinsmann visszanyúlt a magyar tréner idején bevált módszerekhez, az eredmény: két győzelem.
dec. 21
11:48
Patrick Vieira lehet az Inter Miami FC edzője (Sport365)
David Beckham csábítaná klubjához a franciák legendáját.
dec. 21
12:06
Győrben játszanak Tokióért (Azenpenzem)
Magyarország rendezi a női válogatottak olimpiai selejtezőtornáját jövő március 20. és 22. között. Három nap alatt három mérkőzést kell lejátszani az ötezer-ötszáz nézőt befogadó győri Audi Arénában.
dec. 21
12:54
A Dac meccseit látogatják a legtöbben a Fortuna Ligában (Sport365)
Semmi meglepő. Az elmúlt hat évben ötször is a Dac stadionjában volt a legtöbb néző.

Keresés