2019. december 12. csütörtök

dec. 12
14:33
Lebukott, új klubjához érkezett Szoboszlai csapattársa (Ripost)
A Bajnokok Ligája idei felfedezettje jó eséllyel a német bajnokságban folytatja pályafutását. Már meg is kezdődtek a tárgyalások.
dec. 12
14:39
Megvan Haaland új klubja? (Sport365)
Németországba költözhet Erling Braut Haaland.
dec. 12
14:57
A bőség zavara is kihívást jelent Bíró Attilának (Infostart)
Kedden kezdte a felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott a január 12. és 26. között sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra, amelyen Bíró Attila együttesének célja az éremszerzés.
dec. 12
15:09
A 2020-as paralimpia maratoni versenyeit a japán fővárosban rendezik (Sport365)
Döntés született a maratoni verseny helyszínéről.
dec. 12
15:36
Kislánynak küldött fotót intim testrészéről a világsztár: Igen, arról (Ripost)
Vizsgálat indult az Európa-bajnok sportoló ellen, de az edzőit is súlyos vádakkal illetik.
dec. 12
15:39
Éremre számít a magyar szövetségi kapitány (Sport365)
Bíró Attila szerint minden idők legrövidebb felkészülése zajlik.
dec. 12
15:39
Gulácsi: szeretnénk meglepetést szerezni a nyolcaddöntőben (ATV)
Gulácsi Péter, a labdarúgó Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős RB Leipzig magyar válogatott kapusa azt mondta, hogy a kupasorozatban szeretnének meglepetést szerezni, és még legalább egy kört menni.
dec. 12
16:09
Kétséges a 2023-as jégkorong-világbajnokság helyszíne (Sport365)
Oroszország kapta a rendezési jogot, de a doppingvádak miatt még változhat a helyszín.
dec. 12
16:39
Ezek a lányok jól bánnak a labdával (Sport365)
Natalia Guitler Teqball világbajnok megmutatta, hogy női párosban is megállja a helyét.
dec. 12
16:39
Újabb elismerés, Babos Tímea erre ismét büszke lehet (Ripost)
A magyar teniszezőnő pazar évet tudhat maga mögött. Ezt a teniszversenyeket szervező WTA is elismerte.
dec. 12
17:15
17 éve ezen a napon díjazták a Fenomént (Sport365)
Sokszor felvetődik a kérdés, hogy vajon ki a világ legjobb labdarúgója, nos 2002-ben ez egyértelmű volt.
dec. 12
17:42
Eltűnt Szilágyi Liliána, semmit sem tudnak róla (Ripost)
Értetlenül áll Szilágyi Liliána hiányzása előtt az úszók szövetségi kapitánya.
dec. 12
17:45
Vereséggel kezdte a női válogatott a Hat Nemzet jégkorongtornát (Sport365)
A magyar csapat egyetlen gólját Kiss-Simon Franciska szerezte.
dec. 12
18:09
Egyszerű a Fradi-képlet: győzni kell (Infostart)
Ma este a Ferencváros Razgradban zárja az Európa-liga csoportkörét. A képlet egyszerű, akár egy döntőben: a Fradi továbbjut, ha nyer. Ha nem tud győzni, kiesik.
dec. 12
18:15
Csapatjátékossá vált Neymar? (Sport365)
Nemes gesztus tett a brazil zseni.
dec. 12
18:15
Rég láttam ilyen megható szakítós videót (444.hu)
A 2016-os olimpiai bajnok, sokszoros világbajnoki aranyérmes kínai Teng Vej világcsúcsot állított fel szakításban a nők 64 kilogrammos kategóriájában a súlyemelők Tiencsinben zajló világkupa-versenyén. A 26 éves Teng saját 116 kilós fogásnemi rekordját javította tovább 117 kilóra a kínai viadalon.
dec. 12
18:45
Gulácsi vágyai a BL-ben (Sport365)
Gulácsi Péter a magyar válogatott kapusa kifejtette véleményét a Bajnokok Ligája folytatásáról.
dec. 12
18:45
Már vártuk ezt a videót! Helyet cserélt a két világbajnok (Ripost)
Hat percen át nézheted, mit művel Lewis Hamilton a motoron, mialatt a kocsiját kölcsönadta.
dec. 12
19:15
Megcéloznák az olimpiát a rögbisek (Sport365)
A szövetség az U16-os Eb-rendezést is megpályázta.
dec. 12
19:27
Megjósolhatatlan a forgatókönyv Michelisz Norbert várható sporttörténelmi sikere előtt (Infostart)
A magyar autósport történetének egyik legnagyobb sikerére készül Michelisz Norbert, aki éllovasként kezdheti meg a túraautó-világkupa, a WTCR-sorozat szezonzáró hétvégéjét Malajziában. Volt csapattársa, Wéber Gábor szerint a magyar pilótának a lehető legjobban meg kell próbálnia kizárni a zavaró tényezőket.
dec. 12
20:21
Berecz Zsombor felkészült a világbajnokságra (Sport365)
Az olimpiai éremre is esélyes magyar vitorlázó a karácsony közeledtével sem pihen. Most épp Melbourne-ben készül arra, hogy legjobbnak bizonyuljon a világbajnokságon.
dec. 12
20:23
Íme a Fradi kezdőcsapata (Sport365)
Zubkov, Isael, Nguen és Boli is kezd.
dec. 12
20:33
Hosszú Katinka csütörtökön lemásolta a szerdát (Infostart)
Akárcsak a szerdai nyitónapon, csütörtökön is három számban diadalmaskodott a Kaposváron zajló rövidpályás úszó országos bajnokságon.
dec. 12
21:03
-50 fokban is a veszekedéstől fél Bertici Kinga (Sport365)
Huszonötezer kilométer előtt a hidegtől és a veszekedéstől tart.
dec. 12
21:03
Szabó Tünde: A jövő nagy sportolóit segítik az akkreditált sportakadémiák (Azenpenzem)
Ezek az intézmények gondoskodnak a fiatal sportolóik felkészítéséről, versenyeztetéséről, megszervezik a rendszeres sportegészségügyi vizsgálatukat, illetve sportpszichológiai ellátásukat.
dec. 12
21:09
Európa-liga élőben: Ludogorec–Ferencváros (Infostart)
Utolsó mérkőzését játssza a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a bulgáriai Razgradban. A csoportból az Espanyol már továbbjutott, a CSZKA Moszkva biztosan nem fog. A második helyért a Ludogorec és a Fradi küzd, a magyar bajnok kizárólag győzelemmel mehet tovább.
dec. 12
21:39
Egy halolaj miatt vonulhatott vissza műugróként az Oscar-díjas magyar film színésze (Infostart)
Az országos bajnokság után edzője azt mondta neki, hogy hétfőn nincs edzés, majd amikor hazament, megdöbbentő e-mail várta Hais Dorottyát.
dec. 12
21:39
Megvan a Napolinál Maradona örököse? (Sport365)
Az isteni Diego Maradona magasra tette a mércét, de van, aki úgy gondolja képes a nyomdokaiba lépni.
dec. 12
22:00
Vezet a Ludogorets a Fradi ellen (BorsOnline)
[lead_kep] Jody Lukoki, a Ludogorets játékosa (k) gólt rúg a labdarúgó Európa-li
dec. 12
22:03
Hokivereség Japántól (Infostart)
Gólszegény mérkőzésen verte a magyar válogatottat a felkelő nap országának csapata.
dec. 12
22:03
Vezet a Ludogorec a szünetben (Sport365)
Ferencvárosi kapufa, meg nem adott büntető, de hazai vezetés.
dec. 12
22:09
A Chelsea középpályása másodszor lett hazája legjobbja (Sport365)
2017 után ismét Pulisic örülhetett.
dec. 12
22:39
Kisujjgyakorlat - Ismét triplázott az "Iron Lady" (Sport365)
Hosszú Katinka két nap alatt hatszor nyert.
dec. 12
22:57
Gigabotrány, Ronaldo nyakára támadt a pályán egy szurkoló (Ripost)
Hárman is rá vadásztak a BL-meccsen. A Juventus sztárja dühében majdnem megütötte az egyik rajongót, akit elrángattak tőle a biztonságiak.
dec. 12
22:59
Óriásit küzdött a Fradi, a bíró az ellenfelet segítette (Ripost)
A sorsdöntő meccsen nem lett kedvencünk a szlovén játékvezető. Emelt fővel búcsúzott a magyar bajnok az Európa-ligából.
dec. 12
23:03
Európa-liga - Ludogorec-Ferencváros 1-1, nem jutott tovább a Ferencváros (HírTV)
A Ferencváros nem jutott tovább a labdarúgó Európa-liga csoportköréből, mivel annak csütörtöki zárónapján 1-1-es döntetlent játszott a bolgár Ludogorec vendégeként.
dec. 12
23:06
Ludogorec–Ferencváros 1-1: Jól játszott a Fradi, de véget ért a nagy kupamenetelés (BorsOnline)
A Ferencváros nagyon bátor támadójátékkal rukkolt elő a bolgár Ludogorec otthonában, de így sem sikerült számára a továbbjutás az Európa Liga-csoportköréből, miután 1-1-s döntetlent ért el.
dec. 12
23:09
Bravúros befejezés, de elmaradt a csoda (Sport365)
Helytállt a Ferencváros.
dec. 12
23:21
Pénteki sportműsor: Kezdődik a Darts-vb (Sport365)
női kézi-vb, Magyarország–Franciaország jégkorong mérkőzés, rövid pályás úszó ob
dec. 12
23:27
Európa-liga: döntetlennel búcsúzott a Ferencváros (ATV)
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott csütörtökön a Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga hatodik, utolsó fordulójában, így csoportjában harmadik helyen végezve búcsúzott.
dec. 12
23:27
Kiesett a Fradi az Európa Ligából (444.hu)
Az utolsó pillanatban egyenlíteni tudott Razgradban, de a továbbjutáshoz győzelem kellett volna.
dec. 12
23:33
Döntetlennel búcsúzott az Európa-Ligától a Ferencváros (Azenpenzem)
Szerhij Rebrov együttese győzelemmel első magyar csapatként vette volna sikerrel a csoportkört. Így viszont hétből eddig egyszer sem sikerült túlélni ezt a szakaszt a magyar kluboknak.
dec. 12
23:39
Soproni siker az Euroligában (Sport365)
A soproniak levédekezték az olaszokat.

2019. december 13. péntek

dec. 13
0:03
Érdi Mária: az egész évem a tanulásról szólt, jöhet az olimpia (Blikk)
Érdi Mária jelenleg Melbourne-ben készül a következő szezonra. A tokiói kvótás vitorlásversenyző ebben az évben is jelezte: ha minden úgy alakul, ahogy arra számít, a 2020-as olimpián ott lehet az élmezőnyben a női laser radial hajóosztályban.
dec. 13
0:07
Egy napra járgányt cseréltek a motorsport titánjai: így még biztosan soha nem látta Lewis Hamiltont (Blikk)
A Forma–1 ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton és Valentino Rossi, a MotoGP hétszeres bajnoka egy napra kipróbálhatta, milyen a másik járgányát vezetni. A képek és videók magukért beszélnek.
dec. 13
0:11
Tragikus körülmények között vesztette életét a magyar focicsapat stábtagja (Blikk)
A Nyírkalász SE gyúrója vesztette életét a hétfői balesetben Kisvárdán.
dec. 13
0:15
20 órát vonatoztak, hogy történelmi sikerbe hajszolják a Fradit Bulgáriában (Blikk)
A Ferencváros szurkolóin biztosan nem múlik a zöld-fehér együttes továbbjutása a labdarúgó Európa-liga csoportköréből!
dec. 13
0:19
Történelmi feltámadás: csodát tett Európában az olasz csapat – Lehetetlen helyzetből jutottak tovább a Bajnokok Ligájában (Blikk)
Elképesztő hajrával jutott tovább az olasz Atalanta labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája csoportköréből.
dec. 13
0:23
Hiába a hajrában szerzett gól: nem sikerült a bravúr a Fradinak Bulgáriában (Blikk)
Csak győzelem esetén juthat tovább a Ferencváros labdarúgócsapata ma este a Ludogorec ellen vívott Európa-liga-küzdelem utolsó csoportkörös mérkőzésén. Szurkoljon és kövesse nálunk a mérkőzés eseményeit!
dec. 13
0:27
„Ebben a dresszben csak gyorsan lehet úszni” – Aranyat érhet Tokióban Hosszú Katinka új úszóruhája (Blikk)
Nem csupán a teljesítménye, a ruhája is első osztályú Hosszú Katinkának (30).

Keresés