Az Újpest bejutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, a Debrecen viszont tizenegyespárbajban alulmaradt a nyolcadik forduló múlt hétről szerdára halasztott mérkőzésén.
Mindössze két csoportban maradt még nyitott kérdés a továbbjutókat tekintve a labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti programjában. A Dinamo Zagreb és a Sahtar eredményétől függ, hogy mind a tizenhat helyet elviszik-e a nyolcaddöntőben a „topligák”.
A Babos Tímea, Kristina Mladenović duó 2019-ben előbb döntőt játszott az Australian Openen, majd a Roland Garroson diadalmaskodott, később pedig megvédte címét az évzáró világbajnokságon.
Akár Hamilton-Verstappen-Leclerc-Vettel négyes versenyfutás is kialakulhat a 2020-as Forma-1-világbajnoki idényben - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában a szakkommentátor. Úgy látja, a jövő év teljességgel átmeneti lesz, ami komoly próbára teszi az egyes csapatok háttérben lévő erőforrásait.
Az Újpest bejutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, a Debrecen viszont tizenegyespárbajban alulmaradt a nyolcadik forduló múlt hétről szerdára halasztott mérkőzésén.
Ebben a kiélezett helyzetben mindkét félnek mentálisan és csapatként is helyt kell állnia – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az ukrán szakember, aki kifejtette, nem igazán hisz az esélyesség fogalmában.
Az Újpest bejutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, a Debrecen viszont tizenegyespárbajban alulmaradt a nyolcadik forduló múlt hétről szerdára halasztott mérkőzésén.
Gennaro Gattusót, az egykori kiváló válogatott labdarúgót szerződtette vezetőedzőnek szerdán a Napoli az egy napja elbocsátott Carlo Ancelotti helyére.
A Manchester City 4-1-re győzött Zágrábban, az Atalanta pedig 3-0-ra Harkovban, a már korábban továbbjutott angolokat az olaszok követik a nyolcaddöntőbe. A 21.00-kor kezdődött hat mérkőzés mindössze egy továbbjutó-helyről döntő, máshol a csoportelsőség a tét.
Az első kapott gól után a Sahtar Donyeck együttese teljesen szétesett, így az olasz csapat győzelme továbbjutást ért, miután a csoportgyőztes Manchester City nyerni tudott Zágrábban.
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint nagyon fontos lesz, hogy a Ferencváros a győzelmi kényszer ellenére megtalálja a megfelelő egyensúlyt a védekezés és a támadás között a Ludogorec elleni, csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen.
Szoboszlai Dominik büszke a csapatára, a Salzburgra, amely szerinte megállta a helyét a Bajnokok Ligájában, s kiesése után most már az Európa-ligára koncentrál.