A magyar bajnok a női kosárlabda Euroliga mostani kiírásának az első fordulójában győzni utazott a francia Flammes Carolos Basket otthonába, ám október 24-én gyenge teljesítményt nyújtva kikapott 80-74-re.
Jövő keddig két idegenbeli Világliga-mérkőzés vár a magyar női vízilabda-válogatottra. Bíró Attila szövetségi kapitány együttese szombaton a hollandok, három nappal később pedig a franciák vendége lesz. A margitszigeti edzés után a szakvezető nyilatkozott az InfoRádiónak.
Egy washingtoni bíróság első fokon Hosszú Katinkának (és két társának) adott igazat abban a perben, amit azért indított a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ellen, mert a szervezet meggátolta, hogy részt vegyenek a független International Swimming League (ISL) tavaly decemberi, jelentős pénzdíjakkal kecsegtető nyitóversenyén. A FINA kétéves eltiltá
Szemernyi túlzás nincs abban, hogy idén Budapest az asztaliteniszsport fővárosa: a jövő héten mi nyitjuk a World Tour-sorozatot, áprilisban 1950 után rendezünk ismét világbajnokságot.