A férfitornán 16 válogatott szerepel, a négycsapatos csoportok győztesei egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a második-harmadik helyezettek keresztbe játszanak a nyolc közé kerülésért.
Egyre erősödnek az edzőváltásról szóló hírek a Vasas háza táján. A labdarúgó-NB I-ben a kiesést jelentő 11. helyen álló angyalföldieknél még a német Michael Oenning a vezetőedző, de a csapat gyenge játéka miatt már az ősszel is felmerült, hogy nem vele fejezi be a szezont a csapat.
Nem lehet megállítani Cristiano Ronaldót (33) a Bajnokok Ligájában! A Real Madrid focicsapatának portugál sztárja ismét együttese vezére volt. A címvédő madridiak a nyolcaddöntő visszavágóján idegenben múlták felül 2-1-re a nyáron 400 millió euróból (125 milliárd forint) megerősített francia Paris Saint-Germaint, és 5-2-es összesítéssel jutottak a
Közelít Európához az Újpest, kettős győzelemmel és 4-0-s összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó-Magyar Kupában, miután a hazai 2-0-s sikerét követően idegenben is felülmúlta a Paksot.
Már a világbajnokságra készül a pjongcsangi téli olimpia egyik magyar hőse. Itthon és külföldön is nagy sikert aratott Tóth Ivett (19), a műkorcsolyázó a rövid programját AC/DC zenéjére mutatta be az ötkarikás játékokon, nagy lelkesedést kiváltva a közönség soraiban, sok helyen már csak rockercsajként hivatkoznak rá.
A Juventus 2-1-re nyert a Tottenham ellen a Wembley-ben és bejutott a BL-ben a nyolc közé. A Manchester City kikapott 2-1-re a Baseltől, de ugyancsak továbbjutott.
Múlt heti hazai veresége után a Sopron Basket idegenben 78-72-re legyőzte a török Fenerbahcét szerdán a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban.
Nem is olyan Öreg Hölgy. Szon lecsúszott lövéssel szerzett vezetést a házigazdának, ezt Higuaín kiegyenlítette, majd Dybala a továbbjutást is kiharcolta a Juvénak.
A Manchester City mellett a Juventus jutott tovább szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből, ugyanis a hazai döntetlent követően, hátrányról fordítva, 2-1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt a visszavágón.
Pályafutása legfényesebb időszakát éli Babos Tímea (24), és a sikerek anyagilag is jövedelmezőek. Október végén párosban WTA-világbajnok lett, januárban az ausztrál nemzetközi bajnokságon Grand Slam-tornagyőzelmet aratott, így a teniszező kereste a legtöbb pénzt a magyar női sportolók közül 2017-ben.
Igazi éremhalmozó Márton Anita (29), s nem „csak” egy sportágban. A birminghami fedett pályás világbajnokságon a magyar atlétika első világbajnoki címét szerző súlylökő nemcsak fő számában, hanem diszkoszvetésben és súlyemelésben is többszörös bajnok, igaz, utóbbi kettőt csak edzéskiegészítésnek tekinti.
Az IAAF elnöke Sebastian Coe októberben Budapesten már tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel és a magyar szövetség vezetésével a rendezési szándékunkról.
Hosszú Katinka nagypapája, egykori nevelőedzője, Bakos Laci bácsi szerint még nincs minden veszve, és reméli, unokája tudja rendezni a dolgokat Shane Tusuppal.
Mauricio Pochettino a kihagyott helyzetekben látja a kiesés okát, Harry Kane szerint többet érdemelt volna a Spurs, Chiellini vasárnap elhunyt társának ajánlotta a győzelmet.
A manchesteriek 36 veretlenül megvívott hazai összecsapás után kaptak ki, annak ellenére, hogy a játékosok BL-rekordot jelentő 978 sikeres passzt mutattak be.
Bár a világbajnok Horvátországot sikerült elkerülni, azért nem lesz fáklyásmenet válogatottjaink csoportküzdelme a július 14. és 28. között esedékes barcelonai Európa-bajnokságon.
Hakan Sükür, a valaha volt legjobb török labdarúgó nemzeti hős és példakép volt minden török fiú számára. Most, 46 évesen viszont száműzetésben él az Egyesült Államokban, ahol egy pékséget vezet.
Vannak, akik szerint az akadályok azért vannak, hogy átugorjuk őket, akik azt mondják, hogy ide nekem az oroszlánt is! Az olimpia eszméje róluk szól, Önökről szól. Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Nekünk magyaroknak a győzelmet és a sikert sosem adják ingyen. Kell hozzá hit, bátorság és akarat. Ez a magyar virtus, amit Önöknek köszönhetően újra m