Három évre minden labdarúgó-stadionból kitiltották Ivan Szavvidiszt, a görög PAOK Szaloniki elnök-tulajdonosát, mert március 11-én pisztollyal ment be a pályára.
Danyi Gábor éveken át alázatosan segítette Konkoly Csaba, Karl-Erik Böhn és Ambros Martín munkáját Győrben, a nyártól ő lesz a világ legjobb női kézilabdacsapatának edzője.
Három évre minden labdarúgó-stadionból kitiltották Ivan Szavvidiszt, a görög PAOK Szaloniki elnök-tulajdonosát, mert március 11-én pisztollyal ment be a pályára.
Újabb magyar kontinentális kerékpárcsapat alakult, a Kőbánya Cycling Team élversenyzője az Európa-bajnoki ezüstérmes Lovassy Krisztián lesz, rajta kívül két norvég és három olasz bringást is szerződtettek.
Két magyar nemzetiségű játékos is bejutott a labdarúgó női Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Van esély arra, hogy a május végi, kijevi döntőben egymás ellen, mindketten pályára lépjenek, ugyanis csapataik az elődöntőben elkerülték egymást.
A Swiss Ramble nevű statisztikákkal foglalkozó oldal összeállításából kiderült, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében érdekelt csapatok mennyit költöttek a játékosaik bérezésére a 2016/2017-es szezonban.