2018. október 7. vasárnap

okt. 7
9:36
Fellobbant az ifjúsági olimpia lángja Buenos Airesben (m4sport.hu)
A magyar versenyzők 20 sportágban állnak rajthoz.
okt. 7
9:54
Rebrov picit figyelmeztette a játékosát (Sport365)
Három témakör mentén értékelte a tegnapi bajnokit.
okt. 7
10:06
Hamilton rajt-cél győzelemmel karnyújtásnyira a vb-címtől (Azenpenzem)
Hamilton mögött vasárnap csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője harmadikként ért célba.
okt. 7
10:06
Vettel: Verstappen mindig túlzásba viszi, nem hagyott helyet (m4sport.hu)
Nem érzi úgy Sebastian Vettel, hogy túl optimista előzési kísérletbe ment bele Max Verstappen ellen. Úgy véli, ellenfele nem hagyott neki elegendő helyet.
okt. 7
10:12
Hatalmasat bukhat Ronaldo a nemi erőszak-botrány miatt – két szuperszponzora is ejtheti a sztárt (SzMo)
'Komoly aggodalmukat' fejezték ki a sztársportoló ügyében. Közben az őt erőszakkal vádoló nő ügyvédei mindent megtesznek, hogy bíróság elé állítsák.
okt. 7
10:24
Nurmagomedov: Apám el fog verni, ha hazamegyek (444.hu)
Putyin azonnal felhívta és gratulált neki.
okt. 7
10:30
Verstappen Vettelről: Én ezért büntetést kaptam Kínában (m4sport.hu)
„Úgy tűnik, a legtapasztaltabb versenyzők is követnek el hibákat…”
okt. 7
10:48
Hosszú Katinka az edzőváltásról: Természetesen vannak az emberben kételyek, kérdések (444.hu)
A hibákat azonnal orvosolni kell, és szerinte ez nagyon jól megy Petrov Árpáddal.
okt. 7
10:54
Alonso: A büntetésem bizonyítja, mennyire rossz a Forma–1 (m4sport.hu)
Fernando Alonso úgy véli a Japánban kapott büntetése után, a Forma–1 újra bizonyította, mennyire rossz.
okt. 7
11:00
14 milliárdos stadion, kieső hely - egyre elégedetlenebbek a szombathelyi szurkolók (444.hu)
A mezőkövesdi vereség után ismét üzentek a klub vezetőinek és játékosainak.
okt. 7
11:06
Új-zélandi "kémek" Magyarországon: a kajakszövetség sem örül (Infostart)
Hihetetlenül nagy versenyre késztették a nyári kajak-kenu vb-n az új-zélandi versenyzők a magyarokat, ám ennek magyar "felelősei" is vannak, Lisa Carringtonék ugyanis nálunk lesik el annak titkait, hogyan kell a legjobbnak lenni.
okt. 7
11:24
Mayweather fegyvere elől nincs menekvés (BorsOnline)
Csecsenföldön vendégeskedett Floyd Mayweather. A pályafutása során veretlen amerikai profi öklöző próbára tette lövésztudományát is.
okt. 7
11:30
Lejárt a türelem: a NAV célkeresztjébe került Hosszú Katinka cége (Ripost)
Eljárást indítottak az Iron Corporation Kft. ellen, amelyben Shane Tusup is érdekelt tulajdonosként.
okt. 7
11:30
Magát és csapatát is meglepte Ricciardo (m4sport.hu)
Nem hitte, hogy sokat előzhet majd.
okt. 7
11:33
Újabb vereség: Horváth Ferenc véres nyilatkozata (Sport365)
Továbbra is az utolsó helyen szerénykedik a csapata.
okt. 7
11:42
Végrehajtást indított a NAV Hosszú Katinka és Shane Tusup közös cége ellen (SzMo)
Nem adták le a 2017-es beszámolójukat sem. Az úszónő és férje között felosztandó vagyont több milliárd forintra becsülik.
okt. 7
12:06
Fapados lesz az ifjúsági olimpia (Infostart)
Emeletes ágyas elhelyezés, spórolás "minden sarkon" - ilyen világversenyre utazott el hazánk 79 sportolója a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. Már fellobbant a láng Buenos Airesben.
okt. 7
12:06
„Magnussen hülye és az is marad” – az újonc Leclerc kiakadt a Japán Nagydíj után (Blikk)
A Ferrari jövő évi újonca, Charles Leclerc nem érti, hogy Kevin Magnussen miért nem kapott büntetést a vasárnapi Japán Nagydíjon elkövetett veszélyes manőveréért.
okt. 7
12:06
Japán Nagydíj: A dobogósok nyilatkozatai (Sport365)
A futamot végig magabiztosan vezető Hamilton a Japán Nagydíjon sem talált legyőzőre, Sebastian Vettel csak hatodikként ért célba.
okt. 7
12:06
Niko Kovac: Tudom, ez a Bayern, itt más az időszámítás (m4sport.hu)
A horvát edző bízik benne, még türelmesek vele a bajor klub vezetői.
okt. 7
12:08
Márquez világbajnok lehet - végeredmények, vb-pontversenyek (Sport365)
Hazai pályán érhet révbe.
okt. 7
12:08
Verstappen: Nevetséges a Räikkönen elleni büntetésem (m4sport.hu)
„Ha ilyenért öt másodperc jár, akkor legközelebb csak levágom a pályát…”
okt. 7
12:30
Fucsovics szerint a szövetségben már "annyi a csúsztatás, a manipuláció, a hazugság, hogy az nem tartható sokáig" (444.hu)
A teniszező szerint nem derült ki, hogy fideszes Szűcs Lajos elnök hogyan próbálja megoldani a problémákat.
okt. 7
12:42
Hamiltont meglepte, mennyire összezuhantak Vettelék (m4sport.hu)
Magára maradt a bajnoki harcban Lewis Hamilton, és ez meg is lepte őt. Nem számított Sebastian Vettel és a Ferrari év végi összezuhanására.
okt. 7
13:12
Megkérdezték a Bayern edzőjétől, hogy kirúgják-e (Sport365)
Zsinórban négy meccsen nem tudott nyerni a bajor klub.
okt. 7
13:18
Végrehajtást indított Hosszú Katinka cége ellen a NAV (HírTV)
Az Iron Corporation Kft. nem adta le a 2017-es beszámolóját sem.
okt. 7
13:30
Csere Gáspár és Szabó Tünde nyerte a Budapest Maratont (m4sport.hu)
Több mint 33 ezren indultak, így megdőlt a nevezési rekord.
okt. 7
13:32
Leclerc: Magnussen hülye, és az is marad! (m4sport.hu)
Ideje lenne, hogy az FIA szigorúan Kevin Magnussen körmére nézzen – véli a dán által balesetbe kevert Charles Leclerc.
okt. 7
13:36
Nemierőszak-botrány: magas rangú politikus szólalt meg Ronaldo ügyében (Ripost)
Portugália miniszterelnöke szerint csak arra van bizonyíték, hogy az ötszörös aranylabdás egy kivételes sportoló.
okt. 7
13:36
Mourinho szerint úgy vadászik rá a média, mintha egy nagy trófea lenne (m4sport.hu)
Vajon felkerül valamikor Mourinho feje a falra?
okt. 7
13:48
Őrület: a vizes vébét szervező állami cég lapít arról, hogy hogyan gazdálkodott tavaly (444.hu)
Négy hónapja kellett volna leadni a mérleget, nem tették meg. Pedig a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak.
okt. 7
13:54
Csere Gáspár és Szabó Tünde a budapesti maraton bajnokai (HírTV)
Több mint 33 ezren vettek részt a 33. Spar Budapest Maraton Fesztivál versenyein.
okt. 7
14:06
Marquez nyerte a Thaiföldi Nagydíjat (m4sport.hu)
A spanyol motoros ritkán látható nagy küzdelemben diadalmaskodott.
okt. 7
14:12
A Japán Nagydíj hivatalos végeredménye és a bajnokságok állása (m4sport.hu)
Így állunk négy futammal a szezon vége előtt!
okt. 7
14:18
A DAC Puskás-díjra jelölné játékosa bombáját - videók (Sport365)
Nem lett túlbonyolítva a támadás befejezése!
okt. 7
14:30
Pekingben Wozniacki, Tokióban Medvegyev nyert rangos tenisztornát (m4sport.hu)
Mindkét teniszező magabiztosan hozta a maga fináléját.
okt. 7
14:32
Amiért Verstappent megbüntették, Vettelt viszont nem (m4sport.hu)
Az FIA versenyigazgatója megindokolta a két vitatott ítéletet.
okt. 7
14:36
Célban a budapesti maraton győztesei (Infostart)
Több mint 33 ezren vettek részt a 33. Spar Budapest Maraton Fesztivál versenyein, így megdőlt a nevezési rekord. A fő számot, a maratont Csere Gáspár és Szabó Tünde nyerte meg, ezzel ők lettek a klasszikus táv magyar bajnokai.
okt. 7
14:39
Óriási gondban az NB I-es csapat, a szurkolók üzentek a vezetőknek (Ripost)
A Haladás augusztus óta nem nyert bajnoki meccset, a drukkerek türelme pedig egyre jobban fogy.
okt. 7
14:42
A sakkzsenit az FBI is megfigyelte (BorsOnline)
A tíz éve elhunyt Bobby Fischer vitathatatlanul a sakkvilág egyik legérdekesebb egyénisége volt, aki a hatóságoknak is többször a látószögébe került. Összegyűjtöttük a kilenc legkülönlegesebb dolgot róla.
okt. 7
15:18
Räikkönennél nem volt téma Vettel elengedése (m4sport.hu)
A finn versenyét tönkretette a Max Verstappennel történt ütközés.
okt. 7
15:24
Neymar nagyon szeretne Pogba csapattársa lenni (m4sport.hu)
Korábban a Barcelonába, most a PSG-be csábította a franciát.
okt. 7
15:54
Gálameccsel hengerelt az Arsenal (Infostart)
Az Arsenal a második félidőben négy gólt szerezve nyert 5-1-re a Fulham vendégeként vasárnap, az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában.
okt. 7
16:00
Vettel kiakadt: „Jó nagy rakás szart hoztunk össze, ennél nagyobb már nem is lehet!” (Blikk)
Úgy tűnik, a hétvégi Japán Nagydíj nem volt izgalmaktól mentes, ugyanis Charles Leclerc kiakadását követően Vettel is kiborult.
okt. 7
16:00
Sorozatban hatodik bajnokiján győzött az Arsenal (m4sport.hu)
A PL történetében egyedülálló, amit az Ágyúsok cseréi műveltek.
okt. 7
16:12
Kapkodnak a sztárklubok az újpesti tinifocistáért (BorsOnline)
A Juventus, az Inter és a West Ham is verseng a 15 éves újpesti focistáért. Sztojka Dominik szemtelenül fiatalon edzett az olaszoknál, és másodszor járt Angliában próbajátékon.
okt. 7
16:30
Csodagól született az angol bajnokságban - videó (Sport365)
Parádés formában van a sztárcsapat.
okt. 7
16:36
22 év választja el őket, mindketten világrekordot döntöttek Budapesten (m4sport.hu)
A Duna Arénában több világcsúcs is megdőlt, hárman örülhettek a 10 ezer dolláros csekknek.
okt. 7
16:42
Liu Shaoang és Jászapáti Petra is megvédte címét (m4sport.hu)
Vasárnap befejeződött a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnoksága.
okt. 7
16:48
Már csak a korona hiányzik Hamilton fejéről (BorsOnline)
Ha matematikailag még nem is, gyakorlatilag Lewis Hamilton már ötszörös világbajnoknak vallhatja magát. Rajt-cél győzelmet aratott.

Keresés