Elképesztő ajánlattal, 201 millió forintnyi éves összeggel akarta magához csábítani Oleksandr Hladkyjt (30) a Videoton labdarúgócsapata – értesült a goal.com című internetes futballportál.
A dakarosok között is a legvagányabbaknak a motorosokat (quadosokat) tartják: mindennap a legkorábban kelnek, s fizikailag számukra a legmegterhelőbb a világ leghíresebb terepraliversenye. Az idei, jubileumi, negyvenedik megméretésen négy magyar pilóta vág neki a kilencezer kilométeres távnak két keréken.
Igazi nagyágyúval találkozott Tőzsér Dániel (32), az élvonalbeli Debrecen futballistája. A 31-szeres magyar válogatott középpályás Dubajban töltötte a szilvesztert, s az óév utolsó napján a pálmafák tövében összefutott a világ első számú bokszolóklasszisával, Anthony Joshuával (28), akivel egy közös szelfit is készített.
Egészséges önbizalommal nyilatkozott a legértékesebb magyar labdarúgó, Nikolics Nemanja, aki úgy gondolja, hogy a Bayern Münchenben is megállná a helyét.
Mérhetetlen fájdalmat érez, és egyelőre képtelen felfogni Horváth Ernő (62), hogy elveszítette feleségét, akivel huszonhat esztendeje házasodtak össze.
A rajongók immár két hete aggódnak, s találgatják, mi lesz a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka (28) és edző-férje, Shane Tusup (29) házasságával.
Már csupán 36 nap választ el bennünket a téli olimpia megnyitójától, de a phjongcshangi fellépőinknek addig is lesz megméretésük. S eldőlt, hogy a téli ötkarikás játékokon éremre hajtó rövid pályás gyorskorcsolyázóink a jövő hét végi drezdai Európa-bajnokságra is a legerősebb összeállításban utaznak.