A Partizan Beograd otthonában léphet pályára Kádár Tamás (27) a labdarúgó-Európa-ligában. Az ukrán Dinamo Kijev belső védője együttesével a Videoton kudarcáért is „bosszút állhat”, a szerbek a sorozat utolsó selejtezőkörében 4-0-s összesítéssel búcsúztatták a székesfehérvári csapatot.
A magyar futsalválogatott kedden 6-4-es vereséget szenvedett Lengyelországban az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, így nem jutott ki a kontinensviadalra.
Tisztújítás volt a Magyar Úszó Szövetségben, Sós Csaba, aki eddig szakmai alelnök és szövetségi kapitány is volt, a jövőben csak a felnőtt válogatott szakmai munkáját irányítja, de az InfoRádiónak azt mondta, a munkamegosztás a régi lesz, viszont a szövetségben nagy változások jönnek.
A Marca olvasói szerint Cristiano Ronaldo spanyol Szuperkupa-mérkőzésen összeszedett második sárga lapja volt a Real Madridot sújtó eddigi legnagyobb bírói tévedés a 2017-2018-as idényben.
Mind mennyiségét, mind minőségét tekintve kiemelkedő lesz a mezőny a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának első, budapesti állomásán.
Az AS Roma idegenben verte 2-1-re a Qarabag csapatát. Az olaszok 15 perc alatt két gólt szereztek, a végeredményt Pedro Henrique állította be. A Farkasok két forduló alatt 4 ponttal gazdagodott.
A magyar női kézilabda-válogatott 25 góllal legyőzte Koszovó csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában, szerdán az Elek Gyula Arénában.
Hatalmas balhé tört ki Uruguayban, miután egy U19-es mérkőzésen durván megverték a játékvezetőket - köztük egy női partjelzőt. Az eset után az egész országban leállt a futball.
A Szolnoki Olaj KK kilenc ponttal kikapott a török Trabzonspor otthonában a férfi kosárlabda Európa Kupa selejtezőjében, az első forduló szerdai visszavágóján, ennek ellenére továbbjutott.
A magyar női kézilabda-válogatott 25 góllal legyőzte Koszovó csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában szerdán az Elek Gyula Arénában.