A 69 éves Ventura tavaly nyáron lett szövetségi kapitány. Elődje, Antonio Conte már a franciaországi Európa-bajnokság előtt bejelentette, hogy a tornát követően távozik, és a londoni Chelsea vezetőedzője lesz.
MTI Fotó: Czeglédi ZsoltFotó: Czeglédi ZsoltA szakadó esőben megrendezett döntőben a magyar versenyző két remek dobással, a kínai Kung Li-csiao mögött áll, jelenleg ezüstérmet jelentő helyen. Még négy dobás, bőven lehet feljebb is lépni!
A tavaly olimpiai harmadik helyezett versenyző nagyszerű utolsó dobással, 19,49 méterrel zárt másodikként a 19,94-gyel győztes kínai Kung Li-csiao mögött. A bronzérmet a riói nyári játékok bajnoka, az amerikai Michelle Carter érdemelte ki, 19,14-gyel.
Pars, aki a 2012-es olimpián ebben a stadionban nyert aranyérmet, ebben az évben folyamatosan sérülésekkel küzdött, idei legjobbjaként 76,84 métert dobott.
Az eddigi legpocsékabb londoni időben – 15 fok és szűnni nem akaró eső – készült Márton Anita a tegnap lapzártánk után rendezett súlylökődöntőre a 16. atlétikai világbajnokságon. Kilátásaink mégis igazán napsugarasnak ígérkeztek.
A 23 éves futballista 20 millió fontért szerződött a milánói fekete-kékekhez. A bal oldali középpályásként és balhátvédként is bevethető játékos 2022-ig szóló szerződést írt alá.
Szinte naponta érkeznek a hírek Ronaldinhóról, pedig a brazil zsonglőr rég túl van karrierje fénykorán. Tudása mit sem kopott, játszana továbbra is, ráadásul még mindig "jó arc": ezúttal egy szurkolón segített.
Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket rendelt el Rafael Márquez mexikói labdarúgó ellen, mert a gyanú szerint együttműködik egy drogbáróval. A pénzügyminisztérium közleményben jelentette be szerdán, hogy szankciókkal sújtja a válogatott focistát.