A Ferrarit kormányzó Kimi Räikkönen érte el a legjobb köridőt a Belga Nagydíj első szabadedzésén, de a Mercedes sem panaszkodhat a kezdés után, hiszen Lewis Hamilton két keverékkel lassabb abroncsokon 53 ezreddel maradt el a finntől.
Mindkét bajnokaspiráns győzelemmel kezdte a spanyol bajnokság 2017-2018-as kiírását: a címvédő Real Madrid a Deportivo vendégeként tudott nyerni, a Barcelona a Betist győzte le hazai környezetben. A második fordulóban a királyi gárda a Las Palmast legyőző Valenciát fogadja, a katalán együttes pedig az Alaveshez látogat, amely a Leganestől kapott ki
Egy denveri iskolából szivárgott ki egy felvétel, amelyen az látható, hogy egy iskola cheerleader-csapatának edzésén egy 13 éves lányt minden akarata ellenére belekényszerítenek egy spárgába. Óriási a balhé.
A neve becsapós, hihetnénk, Rosco Allen honosított kosárlabdázó, de nem az: Budapesten született, ám az Egyesült Államokban lett ismert játékos, és néhány hete bemutatkozott az Európa-bajnokságra készülő magyar felnőttválogatottban is.
A kajakozó Kopasz Bálint megsérült, így kérdéses, hogy rajthoz tud-e állni a K-1 500 méter péntek délutáni középfutamában, illetve a K-1 1000 méter szombat délelőtti döntőjében a csehországi Racicében zajló világbajnokságon.
A két legnagyobb sztárcsapatot, az olasz Milant és az angol Arsenalt is elkerülték a magyar érdekeltségű együttesek a labdarúgó-Európa-liga 2017/2018-as csoportkörének sorsolásán.
Futóversenyt rendeznek szombaton a Badacsony-hegy körül, a program bevételét jótékonysági célra fordítják – közölte Szekeres Pál olimpiai érmes, többszörös paralimpai bajnok, a Dűlőre futunk egyik védnöke.