De legalább lett üzemeltetője a Duna Arénának a verseny idejére. Közben az is kiderült, hiába rendkívül alacsonyak a jegyárak, gyér a külföldi érdeklődés.
Dortmund - Két év után elválnak Thomas Tuchel vezetőedző és a Dortmund labdarúgócsapatának útjai, ezt először a Bild újság szellőztette meg, majd a klub is bejelentette.
Három kontinensen alkalmaznak klubok magyar futballistákat, ám Európában lassan mindegyik bajnokság véget ér, amelyben honfitársaink kisebb-nagyobb szerepet játszanak. A hét végére ezért már leszűkült a kör, de például a Serie A magyarjai még pályára léptek, illetve léphettek volna.
Elképesztő jelenetek játszódtak le a Washington Nationals-San Francisco Giants MLB-mérkőzésen. A vendégektől Hunter Strickland egy rossz dobással eltalálta a washingtoni sztár Bryce Harpert - nem kellett volna.
Két magyar kulcsermbere, Varga Dénes és Vámos Márton hétfőn jelentette be, hogy a Bajnokok Ligája-győztes szolnoki vízilabdacsapattól a Ferencvároshoz szerződik, de helyi lapinformációk szerint még egy idegenlégiós, Ugo Crousillat is távozik a klubtól.
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa elismeri, sőt méltatja Marco Rossi érdemeit, marasztalta is a vezetőedzőt, de az eddigi üzletpolitikától eltérő ajánlatot nem tudott és nem akart tenni neki; szerinte azért távozott az olasz tréner, mert ezt nem fogadta el. A kispesti klub a Bajnokok Ligája adta lehetőség okán sem kezd költekezésbe
A presztízs mellett a pénz miatt is hatalmas a tét a labdarúgó-Magyar Kupa szerdai (M4, 19 óra) döntőjében, a Vasas–Ferencváros finálé győztese 100 millió forinttal gazdagodik.
Testvérek, szülők és házastársak is egy célért küzdenek a júliusi vizes világbajnokságon: mindenki élete legjobb formájában szeretne szerepelni a i vébén.
A számmágiában is bízik a Juventus labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája szombati, Real Madrid elleni fináléja előtt. Ugyanis az elmúlt három évtizedben hétesztendőnként mindig olasz gárda nyerte a legrangosabb európai klubtrófeát.
A német másodosztályú Kaiserslauternben futballozó szélső társaival megkezdte a felkészülést a magyar nemzeti csapat jövő hétfőn rendezendő oroszok elleni barátságos mérkőzésére, és az azt követő, Andorrával szembeni pénteki világbajnoki selejtezőre. A válogatottban tizenkilenc meccsen három gólt szerző focista szeretné ismét beverekedni magát a ke
Nem hosszabbít szerződést a labdarúgó OTP Bank Ligából kiesett MTK Tamási Zsolt vezetőedzővel - olvasható a klub honlapján kedden közzétett közleményben.