Az OTP Bank Liga szombati zárófordulójában a kispestiek hazai pályán 1-0-ra legyőzték a Videoton együttesét, ezzel 24 év után lettek újra elsők az NB I-ben, összességében pedig történetük 14. bajnoki címét gyűjtötték be.
A magyar versenyzők újabb öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot nyertek a vasárnap délelőtti 200 és 500 méteres döntők során a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen.
Szombaton játszott egymással a Honvéd és a Videoton az NB I.-ben a bajnoki címért. A Videoton focistája, Danko Lazovic óriási mutatvánnyal próbálta elérni, hogy egy kiállítással jobbak legyenek az esélyeik.
Az Indy 500-on induló Fernando Alonso rádión üzent az őt a Monacói Nagydíjon helyettesítő Jenson Buttonnak, az angol pilóta pedig vicces választ adott.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi büntetése miatt a Budapest Honvéd csapatának két hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszania a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
A futam előtt Indianapolisból a csapatrádión keresztül Fernando Alonso köszöntötte az őt helyettesítő Jenson Buttont. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta a legendás Indy 500-as versenyen áll rajthoz vasárnap, ezért vállalta a versenyhétvégét a tavaly visszavonult, vb-győztes brit, aki 306.
Labdarúgó-válogatottunk tavaly nyári Európa-bajnoki szereplése után az U17-es korosztály májusban a kontinens legjobb nyolc csapata közé jutott, s csupán sóhajtásnyira volt a még szebb eredménytől. A felszín után tehát valami a mélyben is megmozdult. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hátországban végérvényesen sikerült rendezni a sorokat.