Nagy valószínűséggel az egyetlen vízilabdázója a világnak, aki öt ország színeiben is nyert már bajnoki címet, s ehhez képest már szinte csak mellékes körülmény, hogy Andrija Prlainovicsot, a Szolnoki Dózsa-Közgép olimpiai arany- és kétszeres bronzérmes klasszisát, a világ 2012-ben hivatalosan is legjobb pólósát hazájában, Szerbiában ugyanabban az
Mindegyik magyar érdekeltségű csapatnak szinte biztosan lesz mit ünnepelnie a német labdarúgó-bajnokság 2016/17-es szezonjának szombati zárófordulóját követően.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az Oroszország és Andorra ellen készül bő keretének azon játékosait, akik külföldön játszanak.
Ismét történelmet írt Cristiano Ronaldo (32). A Real Madrid négyszeres aranylabdás támadója a Celta Vigo elleni (4-1) spanyol élvonalbeli mérkőzésen duplázott, így már a portugál számít a négy legerősebb európai bajnokság (angol, spanyol, német, olasz) történetének legeredményesebb futballistájának.
Megkezdte a felkészülést a júliusban Magyarországon sorra kerülő vizes világbajnokságra a magyar női vízilabda-válogatott. Az együttes jelenleg 18 játékossal gyakorol, a tornán azonban csak 13 fős keret állhat a kapitány rendelkezésére. A csapat igyekszik a lehető legjobb formába kerülni a hazai vébére, amelyen egyértelműen a végső siker a cél.
Látványos installációkkal, nyereményjátékokkal és ismert sportolókkal népszerűsítik a hazai rendezésű vizes világbajnokságot egy országjáró körúton, amelyet pénteken indított útjára a szervezőbizottság.
NB I-es tagságának megőrzéséért küzd az MTK futballcsapata – a fővárosiak két fordulóval az élvonalbeli bajnokság vége előtt kiesőhelyen állnak. Ám a kék-fehérek ma rangadót játszanak a Diósgyőr ellen, amely a még bennmaradást jelentő pozíciót birtokló Mezőkövesdhez hasonlóan egyetlen ponttal jobb a kék-fehéreknél.
Az NB I rajtjánál aligha hitték volna sokan, hogy az esélyesként emlegetett Videoton legnagyobb riválisa a Honvéd lesz, márpedig a kispesti focisták két fordulóval a zárás előtt vezetik a tabellát.
Carlo Ancelotti, a Bayern München vezetőedzője úgy gondolja, hogy Álvaro Morata azért játszik keveset a Real Madridnál, mert Karim Benzema játéka jobban idomul Crirstiano Ronaldóéhoz.
Vasárnap ismét pályára lép a Manchester Unitedben Paul Pogba, aki az elmúlt két bajnokin édesapja halála miatt nem állt a labdarúgócsapat rendelkezésére.
Bernd Storck szövetségi kapitány pénteken megnevezte azt a 17 idegenlégióst, akikre számít a magyar labdarúgó-válogatott soron következő két mérkőzésén.