Főszerepet vállalt a Ferencváros győzelméből Joseph Paintsil (19) és Amadou Moutari (23). A zöld-fehérek afrikai focistái egy-egy góllal járultak hozzá a Videoton elleni bajnoki rangadón aratott 3-1-es sikerhez, a Fradi a tabellán pontszámban beérte a listavezető riválist.
Az úszók egykori szövetségi kapitánya, az évtizedekkel ezelőtt, 21 éves korában csoportos nemi erőszakban részes Kiss László a tavalyi lemondása óta – akkor vált nyilvánossá, hogy mit tett korábban – most szólal meg először részletesen a vele történtekről.
Csodaszámba menő gyógyulással újra versenyzett Miklós Edit (31)! A legjobb magyar alpesi síző tíz és fél hónappal horrorsérülése után rajthoz állt a kanadai Világkupa-viadalon, s a második futamban 14. lett, azaz máris pontszerzőként végzett.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) felügyelő testülete helybenhagyta a négyszeres magyar bajnoknak és navigátorának, Bacigál Igornak a szeptemberi Mecsek-ralin elért eredményét és győzelmét, ezzel hivatalosan is megnyerték az összetett versenyt A párost szabálytalan üzemanyag használatával vádolták meg.
A magyar női kézilabda-válogatott 25-22-es vereséget szenvedett Svédországtól a Németországban zajló világbajnokság csoportkörének második, vasárnapi fordulójában.
A magyar női kézilabda-válogatott 25-22-re kikapott Svédország csapatától a németországi világbajnokság B csoportjának második, vasárnapi fordulójában.