Zürich - A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 10 ezer svájci frankos (vagyis több mint 2.6 millió forintos) pénzbírsággal sújtotta az MLSZ-t, mert a magyar szurkolók az októberi, Svájc elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőn pirotechnikai eszközöket használtak.
Abban a szombathelyi stadionban, amit a kormánykedvenc, de a valódi tulajdonosát titkoló cég épített. Az aréna sokkal drágább lett a tervezettnél, és egyelőre lövésük nincs, hogyan fogják üzemeltetni.
Átadták a Haladás több mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatással felépült sportkomplexumát szerdán Szombathelyen, a nyitómérkőzést 19.19 órakor a horvát NK Osijek csapatával játssza majd a Swietelsky Haladás.
Takács Rita kikérdezte Kemenes Szabolcsot, melyik három a kedvenc meze a spanyol bajnokságban, aki meg is mutatta azokat. Nézze meg fenti videókat, a Sport TV szakértője meg is indokolja, miért ezeket választotta.
Hétfő óta Székesfehérváron készül a magyar női kosárlabda-válogatott az első Európa-bajnoki selejtezőjére. A nyitányon rögtön a legnagyobb riválissal, Litvániával játszik idegenben, és nagy lépést tehet a céljai felé.
A Felix Promotion pénteken, november 10-én rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, amelyen Magyarország legjobb hivatásos ökölvívói húznak kesztyűt. A szurkolók színvonalas és persze kemény csatára számíthatnak.
Nem babra, sokkal inkább 8 millió dollárra (2,1 milliárd forintra) megy a játék mától a világbajnoki pótselejtezőkön, ugyanis ennyi pénzt kereshet az a válogatott, amely kijut a 2018-as labdarúgó-vb-re.
Százhalombattát Pekingre cserélte Hosszú Katinka (28). A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a szerdán kezdődött rövid pályás országos bajnokság helyett az ugyancsak 25 méteres medencében rendezett Világkupa-sorozat újabb állomásán indul.
Roger Federer (36) szoknyában is remekel! A svájci teniszsztár humoros jeleneteket sem nélkülöző bemutató mérkőzésen győzte le Andy Murrayt (30), aki csaknem négy hónapos kényszerpihenő után tért vissza.
Taróczy Balázs megérti, hogy Babos Tímea a páros vb-cím után az egyesre akar koncentrálni, Fucsovics Mártont az első ötvenbe várja, és úgy tartja, 5-10 éven belül erős Davis Kupa-csapatunk lesz. A magyar teniszsport első világbajnoka szerint Roger Federer és Rafael Nadal után Alexander Zverev lesz a férfitenisz következő világsztárja.
Továbbra sem sikerült meghosszabbítania a Barcelonának legnagyobb klasszisa, Lionel Messi szerződését és egy friss interjú alapján úgy fest, egyre biztosabb, hogy nem a katalán klubban fejezi majd be pályafutását az argentin sztár.