A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) párizsi ülésén több, korábban már megszellőztetett szabálymódosítást is elfogadott a 2017-es évadra, valamint kiadta az első előzetes versenynaptárat az új szezonhoz.
Drámai körülmények között szakadt félbe a Rafael Nadal - John McEnroe jótékonysági teniszmérkőzés. A találkozó 1-1-es állásánál szerváláshoz készülődött a spanyol, azonban a figyelmét a nézőtérre szegezte.
Horváth Péter, az M4 Sport szerkesztő-riporter munkatársa az alábbi levelet juttatta el a Mezőkövesd részére, a Vasas-Mezőkövesd mérkőzés után történtekről.
Veszélyes? Nem felel meg az előírásoknak? Ronda? De legalábbis szokatlan. Az épülő, kevesebb mint két hét múlva megnyíló MTK-stadionról, a Hidegkuti Nándorról elnevezett létesítményről van szó. Amely körül máris áll a bál, mert más tervek szerint készült el, mint beharangozták.
A riói olimpiával az empirikus, pragmatikus gondolkodású edzők ideje végképp lejárt, a tudományos háttér egyre nagyobb szerepet kap a sportban - mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora szerdán Debrecenben egy sajtóbeszélgetésen.
A 25 éves versenyző a sport mellett nagy hangsúlyt fektet a tanulásra is. Politológiából már diplomázott, míg a jogi végzettséghez már csak egy záróvizsga hiányzik, sportjogász szeretne lenni.
Hanyag eleganciával adott kötényt, majd elküldött borért egy másik játékost Gato Formica, a Newell's Old Boys 28 éves támadó középpályása a napokban, az Atlético Tucumán elleni hazai bajnokin (3-1). Videó!
Az orosz hekkercsoport által szerzett bizalmas információk ellenére a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerint a sportolóknak nincs miért aggódniuk, a szervezet elektronikus adatbázisa, az ADAMS ugyanis biztonságos.
Az Európa-bajnok Verrasztó Dávid és húga, a szintén Eb-győztes Evelyn, valamint az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence a BVSC-Zugló úszószakosztályában folytatja pályafutását. Verrasztóék tehát elhagyják az édesapjuk, dr. Verrasztó Zoltán által alapított Jövő SC-t
Babos Tímea oldalán Jaroszlava Svedovával 12 perc alatt bejutott a 2,6 millió dollár (709,8 millió forint) összdíjazású vuhani keménypályás női tenisztorna páros versenyének negyeddöntőjébe.
A német szakemberrel nem tartott Magyarországra a családja. Storck és párja úgy döntött, hogy Németországban marad, mivel a gyermekei ott járnak iskolába. Storck legidősebb gyermekével, Alexszal többet találkozik, hiszen ő az utánpótlás válogatottnál gyakornok
Triscsuk Krisztina, a Siófok újdonsült irányítója a megerősödött női kézi NB I-ről és az új szövetségi kapitányról is beszélt az M4 Sport weboldalának adott csütörtöki interjújában. Azt is elárulta, mit vár a magyar válogatottól a decemberi, svédországi Eb-n.
Az előző fordulóban az Inter otthonában diadalmaskodott a magyar válogatott, Korhut Mihály csapata Ezúttal az angol Southampton volt az ellenfél hazai környezetben. Ibra elintézte az MU 100. európai ellenfelét.
1022 nap után rendeztek újra Bajnokok Ligája-meccset szerda este a Napoli szentélyében, a San Paolóban, és a Benfica elleni összecsapás kezdete előtt, a BL-himnusz végén 42 ezren kiáltották teli torokból: "Champions!!!" A hangorkán következtében fellépő rengéshullámokat a Vezúv szeizmográfjai is érzékelték.
Mario Balotelli estében tekert 16-ról a hosszú alsóba csütörtökön az El-csoportkör 2. fordulójában, a találat azonban mit sem ért a francia bajnokságban éllovas Nice-nek, amely 5-2-re kapott ki a házigazda FK Krasznodartól. Super Mario negyedik tétmeccsén már az ötödik gólját jegyezte a szezonban. Videó!