Az osztrák bajnok Red Bull Salzburg kettős győzelemmel búcsúztatta a lett FK Liepaja együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, és a következő körben a Ferencvárossal találkozhat.
Kedd este, a madridi Vicente Calderón Stadionban bemutatták az idei BL-döntős Atlético Madrid legfrissebb igazolását, a 28 éves, 16-szoros argentin válogatott Nicolás Gaitánt, aki öt esztendőre érkezett a Benficától 25 millió euróért.
A lengyel bajnok Legia Nikolics Nemanja duplája révén simán továbbjutott kedd este Varsóban, a bosnyák Zrinski Mostar elleni, 2. körös BL-selejtező-visszavágón.
Az angol bajnok Leicester labdarúgócsapata kedd este a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2019 nyaráig meghosszabbította csapatkapitányának, Wes Morgannek a szerződését.
A Ferencváros a Partizani Tirana ellen lép pályára a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóján, amennyiben túljutnak az albán ellenfélen, az osztrák bajnok Salzburg következik.
A Ferencváros vezetőedzője intelligens játékot vár csapatától, amely az 1–1-es eredménnyel zárult első mérkőzést követően fogadja szerdán az albán Partizanit a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Stieber Zoltán, a magyar válogatott játékosa megkezdte a felkészülést a Hamburger SV csapatánál, de kölcsönösen nem számít egymásra a játékos és a vezetőedző.
A zikavírus miatt - a várandós anyákat kivéve - senkinek, sem versenyzőnek, sem szurkolónak nem kell távol maradnia a riói olimpiáról - ezt Szentes Tamás országos tisztifőorvos jelentette ki azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ÁNTSZ) és az Országos Epidemiológiai Központ által készített módszertani levelet.
Az UEFA az ötvenegyből kiválasztotta a franciaországi Európa-bajnokság legjobb öt mérkőzését, melyek között a magyarok egyik csoportmeccse is szerepel.
Bár még tart vasárnapig a Tour de France, de már most ki lehet jelenteni, hogy Chris Froome fogja megnyerni. A britnek nincs vetélytársa, Mollema, Quintana és Yates is lemaradt róla a 17. szakaszon.
A Ferencváros 1-1-es döntetlenről indulva fogadja az albán Partizani Tiranát a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének szerda esti visszavágóján. Továbbjutása esetén az osztrák Red Bull Salzburg várna a magyar bajnokra az utolsó előtti kvalifikációs körben. Kövesd élőben a fejleményeket velünk!
A Ferencváros 12 év után tért vissza a BL-be, de már az első akadályon fennakadt, az albán Partizani Tirana ugyanis tizenegyesekkel kiejtette a magyar bajnokot szerda este a Groupama Arénában, a selejezőkör második fordulójában. Gera tizenegyesgóljával korán vezetéshez jutott a Fradi, amelynek újabb büntető járt volna, de az előny megduplázása helyett Hüsing fájdalmas öngólját kellett megélnie a…
Pep Guardiola korábbi csapata, a Bayern München 1-0-ra legyőzte a sztáredző jelenlegi együttesét, a Manchester Cityt szerda este felkészülési mérkőzésen. 68 ezren nézték meg az Allianz Arenában a bajorok új, olasz mesterének, Carlo Ancelottinak hazai bemutatkozását. Guardiola először ült a City kispadján.
Ennél megalázóbb nincs: kapus panenkázott gólt kapusnak a Fradi szerda esti BL-selejtező-visszavágójának büntetőpárbajában, a Groupama Arenában, amelynek során sajnos az FTC hálóőre, Dibusz Dénes volt a szenvedő fél. Az albán válogatott Alban Hoxha kapus létére elsőként odaállt a mészponthoz, és hidegvérrel a kapu közepébe löbbölt. Dibusz először elvetődött oldalra, majd megpróbált visszaérni…
Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke szerint eddig egyetlen klub tett hivatalos ajánlatot az argentin támadóért, de nem a Juventus vagy az Arsenal, hanem a spanyol Atlético Madrid.
Thomas Doll vezetőedző nagyon csalódottan és feldúltan értékelte csapata, a Ferencváros teljesítményét azután, hogy szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban alulmaradtak az albán Partizani Tiranával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Szerdán vált biztossá, hogy Bogdán Ádám a Liverpoolból kölcsönbe, a másodosztályú Wigan csapatához igazol, este pedig már be is mutatkozhatott a Macclesfield Town ellen.
Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub korábbi klasszis csatára, Kabát Péter a Győr NB III-as csapatát segíti a feljutásban – játékosként.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította 68 orosz atléta közös beadványát, így véglegessé vált, hogy ezek a sportolók nem vehetnek részt az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.