Hátrányból fordítva nyert az Atlético a Vicente Calderónban az Eibar vendéglátójaként a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati játéknapján. A csereként beállt Fernando Torres rúgta be a mindent eldöntő találatot a hosszabbítás kezdetén. Ikszelt egymással a Bilbao és a Villarreal.
A Győri Audi ETO KC 28-22-re legyőzte a vendég CSM Bucuresti csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati játéknapján, így már csak a címvédő montenegrói Podgoricával kell megküzdenie a csoport első helyéért.
Kovács "Kokó” István is ott volt pénteken a "Klánok Éjszakája” elnevezésű profi bokszgála mérlegelésén Dublinban. A rendezvényt alvilági leszámolás zavarta meg: rendőrnek álcázott fegyveresek lövöldözni kezdtek, a támadásban egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek. Az egykori olimpiai bajnok ökölvívónak – aki a WBO supervisoraként vett részt a Regency Hotelben tartott mérlegelésen –…
Storcz Botond az InfoRádió Víztükör című műsorában beszámolt a kajakozók és kenusok edzőtáborozásáról, felkészüléséről. A válogatott vezetőedzője azt is elárulta, mire kell figyelniük a fiatal és a tapasztaltabb versenyzőknek.
A négy magyar döntős közül hárman, a 64 kilogrammban szereplő Nyéki Georgián, a 69 kilós Bacskai Balázs és a nehézsúlyú (91 kg) Sávoly Gergő is aranyérmet nyert szombaton a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, Debrecenben, míg Varga Miklós (60 kg) ezüstérmet szerzett.
A címvédő Golden State Warriors hazai pályán 116-108-ra legyőzte az Oklahoma City Thunder együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
A svájci Lara Gut nyert, míg Miklós Edit a pontszerző 29. helyen zárt a nők szuper-óriásműlesikló világkupa-versenyén a németországi Garmisch-Partenkirchenben.
A vasárnapi záróforduló előtt már biztos csoportelső UVSE 10-9-re legyőzte a Szentest, amely ennek ellenére jobb gólkülönbséggel megszerezte a második, szintén továbbjutó helyet a női vízilabda Euroliga második selejtezőszakaszában, a margitszigeti Hajós uszodában rendezett négyes tornán.
A címvédő Korpási Bálint megnyerte a 71 kilogrammosok küzdelmét a Szombathelyen rendezett kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon, melynek vasárnapi programját további egy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a magyar csapat.
A vasárnap délutáni, a Levante otthonában aratott 2-0-s győzelemmel klubrekord-beállítást jelentő, 28 tétmeccsen átívelő veretlenséggel büszkélkedhet a Barca!
A vasárnap délutáni, a Levante otthonában aratott 2-0-s győzelemmel klubrekord-beállítást jelentő, 28 tétmeccsen átívelő veretlenséggel büszkélkedhet a Barca!
A svájci Lara Gut nyert, míg Miklós Edit a pontszerző 29. helyen zárt a nők szuper-óriásműlesikló világkupa-versenyén a németországi Garmisch-Partenkirchenben.
A vasárnapi záróforduló előtt már biztos csoportelső UVSE 10-9-re legyőzte a Szentest, amely ennek ellenére jobb gólkülönbséggel megszerezte a második, szintén továbbjutó helyet a női vízilabda Euroliga második selejtezőszakaszában, a margitszigeti Hajós uszodában rendezett négyes tornán.
A Heidum Bernadett, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Keszler Andrea összeállítású magyar váltó ezüstérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupa-versenyének vasárnapi napján.
Az Arsenal 328 perces gólcsendet tört meg vasárnap délután az újonc Bournemouth otthonában, és rögtön kétszer is betalált egy percen belül Mesut Özil és Alex Oxlade-Chamberlain révén, az első félidő közepén.
A hazai közönség előtt szereplő Richard Gasquet megvédte címét az 520 ezer euró (161,2 millió forint) összdíjazású montpellier-i keménypályás férfi tenisztornán.
Csoknyai László az ötödik helyen zárt vasárnap a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának Párizsban rendezett Grand Slam-viadalán, a 81 kilogrammos súlycsoportban.
Az első helyen kiemelt Roberto Bautista diadalmaskodott az első ízben megrendezett, 463 ezer euró (144,6 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás férfi tenisztornán.
A Betis több mint két hónap elteltével győzött újra tétmérkőzésen: vasárnap hazai pályán 1-0-ra múlta felül a Valenciát a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
Ha nem is könnyen, de mindkét bajnokesélyes, az éllovas Napoli és az üldöző Juve is nyert vasárnap a Serie A-ban, ezzel már nyolc forduló telt el úgy, hogy egyikük sem hibázott. Jövő szombaton megütköznek Torinóban, ahol hazai siker esetén őrségváltás is történhet a tabella élén.
A Manchester United a Chelsea otthonában lépett pályára a Premier League 25. fordulójában és a Vörös Ördögök a hosszabbításban engedték ki a sikert a kezeik közül.
A Szeged fölényesen, 12 góllal nyert Vácon, míg a Balatonfüred döntetlent játszott Orosházán a K&H férfi kézilabda-bajnokság vasárnap esti programjában.