Dárdai Pál nagyon fogadkozott a meccs előtt, és be is húzta a győzelmet a Hertha szombaton, a Köln elleni Bundesliga-minirangadón. Most Dárdai a topligák egyik legboldogabb edzője.
Madarász Dóra és Pergel Szandra duója 3-1-es vezetésről 4-3-ra kikapott a szombat délutáni elődöntőben, így bronzérmet szerzett a női párosversenyben a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon. A mieink egy éremmel zárják majd a tornát.
Ilyen az, amikor 2000-en éneklik egy zárt kézilabdacsarnokban kedvenc dalukat a szurkolók. A dal után október 23-ról is megemlékeztek az ultrák, ám rituálé ezúttal nem jött be, a DVSC kettős vereséggel esett ki az EHF kupából.
A New York Giants elkapója, Odell Beckham Jr. nem hozott szégyent a Beckham névre, és két freestyle focista társaságában gömbölyű focilabdával is varázsolt!
Nem biztos, hogy összejött volna a fordítás tegnap a Győrnek norvég kapusa, Kari Grimsbö szenzációs hajrában bemutatott védései nélkül, azonban a bravúroknak is köszönhetően az ETO 28-27-es sikert aratott a Rosztov otthonában és veretlen maradt a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
A Vasas és több kiemelkedő sportoló összefogásának köszönhetően egy árveréssel szeretnénk ezen a felületen támogatni Vikukel Krisztián mihamarabbi teljes felépülését.
A Premier League 9. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Manchester Cityt 1-1-s döntetlent játszott a Southamptonnal, így jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát az Arsenal és a Manchester City előtt.
A Serie A 9. fordulójának vasárnap délután mérkőzésein a Inter 2-1-s vereséget szenvedett az Atalanta otthonában, míg Nagy Ádám csapata a hajrában bukta el a győzelmet a Sassuolo elln.
A Bundesliga 8. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén az RB Leipzig 3-1-re legyőzte a Werder Brement, ezzel újra a tabella második helyén áll két pontra az éllovas Bayern München mögött, egy egységgel megelőzve Dárdai Pál Hertháját.
A spanyol bajnokság 9. fordulójának zárómérkőzésén a Real Madrid hazai pályán 2-1-re legyőzte az Athletic Bilbaót, így megelőzte a délután a tabella élére álló Sevillát.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját, így a Mercedes brit pilótája csökkentette hátrányát a pontversenyben.
A távozó Mátyus János helyére a DVSC korábbi edzője, Kondás Elemér az egyik legfőbb jelölt. A választás kézenfekvő lenne, hiszen a Szpari keretében több egykori Loki futballista játszik.
A Premier League 9. fordulójának rangadójának a José Mourinho vezette Manchester United 4-0-ra kikapott a Chelsea-től. A lefújás után az értékelésnél a „The Special One” nem hazudtolta meg önmagát.
Nincs már veretlen csapat az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában, miután a mindeddig utolsó hibátlan gárda, a Minnesota Vikings kikapott a Philadelphia Eagles otthonában.
Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.