Az Újpest FC nem korlátozhatja a szurkolókat a belépésben, noha a klub egy csütörtökön megjelent közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy újabb rendbontás esetén bezárja a Szusza Ferenc Stadiont.
Felipe Massa, a Williams brazil pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es csapatok idény előtti utolsó hivatalos tesztelésének csütörtöki napján Barcelonában.
A 2012-ben és 2013-ban bajnok, korábbi világelső Viktorija Azarenka bejutott a legjobb négy közé a 731 ezer dollár (197,4 millió forint) összdíjazású, dohai keménypályás női tenisztornán: a fehérorosz játékos csütörtökön a dán, szintén egykori ranglistavezető Caroline Wozniackit győzte le.
Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője szerint játékosai nem bírták idegekkel szerda este, a hazai pályán a Monaco ellen 1-3-ra elveszített BL-nyolcaddöntőn.
Miskolc - Szivics Tomiszláv (48) kemény kritikát fogalmazott meg egyik játékosával szemben. A labdarúgó-NB I-ben harmadik helyen álló Diósgyőr vezetőedzője szerint hibázott a klub, amikor a holland Julian Jenner (30) szerződtetése mellett döntött.
Egy hét múlva megkezdődik a túraautó-világbajnokság (WTCC) 2015-ös szezonja. Michelisz Norbert úgy érzi, hogy a Citroen még mindig erősebb, mint a Honda, de a tavalyi hátrányukból sikerült faragniuk.
Enstone - Újabb női pilóta kap szerepet a Forma-1-ben Carmen Jorda (26) személyében, vagyis a williamses Susie Wolff (32) mellett idén a gyengébbik nem két képviselője is vezethet a "száguldó cirkuszban".
A listavezető Juventus és a második helyen álló AS Roma hétfő esti összecsapásán eldőlhet, hogy a fővárosiak versenyben maradnak-e a scudettóért vagy a torinóiak ismét könnyedén védik meg címüket.
Jól kezdett pályafutása első profi versenyén Rózsa Csilla: 18 éves magyar golfozó az Új-Zélandon zajló, 200 ezer euró (60,6 millió forint) összdíjazású torna első játéknapját követően 48. a 136 fős mezőnyben.
A második helyen kiemelt Roger Federer két sima szettben legyőzte pénteken a meglepetésre elődöntőig jutott horvát Borna Coricot a 2,083 millió dollár (563 millió forint) összdíjazású, dubaji keménypályás férfi tenisztornán, s ezzel bejutott a fináléba.
Az erőviszonyoknak megfelelően nyert, ám a vártnál jóval nehezebben, csak az utolsó negyedbeli eredményességének köszönhetően diadalmaskodott az OSC a KSI ellen a férfi vízilabda ob I 20. fordulójának szombati nyitómérkőzésén a Komjádi Béla Sportuszodában.
Csupán két gárda pihent, 28 viszont pályára lépett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján, amelyen a címvédő San Antonio Spurs 11 ponttal nyert a házigazda Sacramento Kings ellen.
A kormányfő az akadémia honlapjának nyilatkozva azt mondta: szeretne olyan miniszterelnök lenni, aki a legtöbbet tette hazája labdarúgásáért Európában.
Orbán Viktor szerint mindenkinek ott kellene tennie a magyar fociért, ahol és amennyit tud, ő pedig szeretne az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért.
A címvédő Lindner Ádám, Gerold Gábor duó ezúttal már a negyeddöntőben kiesett párosban a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban zajló 98. asztalitenisz országos bajnokságon, amelynek második, szombati versenynapján a férfi számok előcsatározásait rendezik.