Olimpiai és világbajnok kajakosunk, Kammerer Zoltán kijelentette, minden bizonnyal folytatja pályafutását a jövő évi riói ötkarikás játékok után, mivel edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin korábbi elhatározását megváltoztatva szintén a folytatás mellett döntött.
A találgatásokkal és a bizonytalansággal teli hetek, hónapok után a Renault végre meghozta döntését a Formula-1-es szerepvállalással kapcsolatban – írja legutóbbi cikkében az Autosport. A mértékadó brit lap úgy tudja, a gyár felkészült a gyári szintű visszatérésre és a Lotus átvételére.
Bűnösnek mondta ki szándékos emberölésben barátnője meggyilkolása miatt Oscar Pistoriust a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság csütörtökön, hatályon kívül helyezve ezzel a paralimpiai bajnok futó ügyében korábban hozott ítéletet.
A reformok többek között korlátozzák a magas rangú vezetők számát, csökkentik a végrehajtó bizottság hatáskörét, továbbá növelik a nők jelenlétét. A csomag a februárban összeülő kongresszus elé kerül, amely megváltoztathatja az alapszabályt.