Berlin – A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) vizsgálatot indított, hogy kiderítse, mi lett a sorsa a nemzetközi szervezet (FIFA) számára 2005-ben átutalt 6,7 millió eurónak (2,07 milliárd forintnak).
Veszprém — Rangadót rendeznek a férfikézilabda-Bajnokok Ligája A csoportjának 5. fordulójában. A magyar bajnok MVM Veszprém a német Kiel együttesét fogadja szombaton (Sport1, 15.15).
Dortmund — A német élvonalbeli Borussia Dortmund focicsapata büszkélkedhet ebben a szezonban a legmagasabb átlagnézőszámmal, a spanyol Barcelonát és az angol Manchester Unitedet megelőzve.
Tizenegy évvel ezelőtt éppen ezen a napon debütált tétmeccsen a Barcelona első csapatában Lionel Messi, aki a győztes gólt szerző Decót váltotta a 82. percben, az Espanyol otthonában. Messi a 30-as mezt viselte, és jobbszélsőnek állt be a későbbi bajnokcsapatba 17 évesen, 3 hónaposan és 22 naposan. Abból az együttesből rajta kívül már csak Andrés Iniesta maradt hírmondónak, a középpályás szintén…
Eddigi profi pályafutásának legkomolyabb próbatételére számít a kazah ütőgép, Gennagyij Golovkin (33-0, 30 KO) azon a középsúlyú címmeccsen, amelyet a kanadai David Lemieux ellen vív majd magyar idő szerint vasárnap hajnalban, a New York-i Madison Square Gardenben.
A Sky News információi szerint egy kínai médiavállalkozás veheti át a Formula-1 többségi tulajdonát, mégpedig annak az amerikai üzletembernek a segítségével, akit az elmúlt időszakban több alkalommal szóbahoztak már a királykategória felvásárlásával.
Vereséggel mutatkozott be a Ferencváros férfi vízilabdacsapata az Eurokupa második selejtezőkörében: a zöld-fehérek a nápolyi tornán az orosz Kazanytól kaptak ki két góllal péntek este. A szegediek is nagy csatában maradtak alul Splitben, a D-csoportban.
Anatolij Karpov is asztalhoz ül szombaton a budapesti Várkert Bazárban, ahol első alkalommal rendezik meg a Világsakkfesztivált és a pénzdíjas Highlander Kupát - mondta az InfoRádióban a rendezvény ötletgazdája és főszervezője, Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója.
Vereséggel mutatkozott be a Ferencváros férfi vízilabdacsapata az Eurokupa második selejtezőkörében: a zöld-fehérek a nápolyi tornán az orosz Kazanytól kaptak ki két góllal péntek este.