Az FC Barcelona 1-0-ra győzött a Villarreal otthonában vasárnap a La Liga második fordulójában - a csapat védője, Gerard Piqué természetesen örül a győzelemnek, de szerinte kevés az egy szerzett gól a játék képe alapján.
Olimpikonunk, Gombos Károly az Arctic Circle Race 5. helyezettje lett. A lenyűgöző grönlandi tájakon vezető sífutópálya az északi sarkkörtől 65 km-re északra húzódik. A túra 3 napos időtartama alatt összesen 160 kilométert tesznek meg a sífutók.
A 2014/15-ös szezonra nagy újításokkal készült az Atomic a sícipő palettáján. Megújul a kedvelt Hawx család, amely ezáltal várhatóan még népszerűbb lesz.
Robbie Keane még mindig nagyon tud focizni: a Tottenham és a Liverpool egykori, az LA Galaxy jelenlegi 134-szeres ír válogatott csatára a Chivas elleni MLS meccsen kápráztatta el a nézőket.
Meglévő technológiákat frissítettek fel, és az új igényeknek megfelelő fejlesztésekkel rukkoltak elő. Itt a Doubledeck 3.0 a RAMP Tech és a HRZN Tech. Síszemüveg, kiegészítők és síléc terén is odaléptek a gázpedálra.
Már javában itt a tavasz, és nyakunkon a nyár is, de mégis akadt egy pár gyermek és felnőtt, aki még egyszer felcsatolt, s a sízés jegyében töltötte a szombati napját, 2014. április 26-án.
Olimpikonjait, bajnokait és szakembereit köszöntötte a Magyar Sí Szövetség a Sportpáholy Alapítvánnyal közösen rendezett ünnepi vacsorán, csütörtökön, Budapesten.
A VfL Wolfsburg belga utánpótlás-válogatott középpályása, Junior Malanda nemrég óriási helyzetet hagyott ki a Bayern München ellen, és a tehetség most hétvégén, az Eintracht Frankfurttal szembeni meccsen is szerencsétlenkedett egyet a kapu előtt.
A Real Madrid védője, Pepe elnézést kért vasárnapi vereségük miatt: a fővárosiak 4-2-re kaptak ki a Real Sociedad otthonában, pedig már 2-0-ra is vezettek.
Túl vagyunk a FIS idei kongresszusán és természetesen az idén is lesznek érdekességek a következő évi versenynaptárral kapcsolatban. Az idei kongresszus legnagyobb vesztesei az olaszok, de alakul egy új ötlet a szlalom versenyekre is, amiről még sokat fogunk vitatkozni.
A sísport minden bizonnyal leglátványosabb szakága a síugrás, valaha hazánkban is népszerű volt. Legalább egyszer muszáj mindenkinek élőben is megnézni egy síugró versenyt, hatalmas élmény! A 2014/2015-ös világkupa naptára a novembertől márciusig rendezett versenyek helyszíneit és időpontjait tartalmazza.
Balogh Zsolt Magyarország első és ezidáig egyetlen vak sí versenyzője. Hihetetlenül hangzik, de igaz: vakon is lehet síelni, sőt, versenyezni is ebben a sportágban. Európából mindössze két teljesen vak sportoló van a világranglistán, Zsolt az egyik. Idén a K&H Bank mozdulj! programban jelölést kapott az ösztöndíj elnyerésére.
A Francia Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy Laurent Koscielny kikerült a válogatott keretéből, miután az Arsenal védője fejsérülést szenvedett a Leicester City elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen.
Szeptember 19-20-án, jubileumi XV. Budapesti Nagy Sportágválasztó Budapesten! Az immár 15. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény ismét szélesre tárt kapukkal várja a sport szerelmeseit, és azokat akik még csak ismerkednek a sport világával. A belépés mindenkinek INGYENES!
Lengyelországban hat gólt láthattak a nézők a Lechia Gdansk és a Ruch Chorzów összecsapásán, és a vendégek egyik találata igazán különleges volt, egy remek belőtt labda után Filipe Starzynski ollózott a kapuba.
A síugrás még a téli sportokban egyébként jártas emberek többségének is egy távoli, elérhetetlen szinten van. Nem véletlen, hiszen egészen speciális infrastruktúra szükséges a gyakorlásához, a felszereléstől a megfelelő sáncig. Apropó, sáncok, itt van a világ 10 legnagyobb síugrósáncának listája!
Rottedamban tartott bemutatót a hétvégén a 16 éves Max Verstappen, a Forma-1-es Scuderia Toro Rosso pár hete szerződtetett pilótája, de a show balul végződött, mert a tinédzser a szalagkorlátnak ütközött.
Elkészült egy tanulmány, melynek címe Study on Transfer System in Europe. Eszerint a futballnak, mint iparágnak a működése nem sokban különbözik a gazdaság egészének működésétől.
Arjen Robben, Klaas Jan Huntelaar és Rafael van der Vaart is kikerült a világbajnoki bronzérmes holland válogatott Olaszország és Csehország ellen készülő keretéből.
Egyértelmű cél, hogy új edzővel és új játékosokkal megerősödve az NB I-ben és a Magyar Kupában is a legjobb négy közé jusson a csapat - mondta Balássi Imre, a Fehérvár KC elnöke a szezonnyitó sajtótájékoztatón.
Luis Suárez - kihasználva a válogatott szünettel járó szabadnapokat - visszatért Liverpoolba, hogy Steven Gerrardnak adjon egy, a nevével ellátott Barcelona mezt.
Az MTK ügyvezetése azonnali hatállyal megszüntette a női kézilabda-szakosztály igazgatójának, Rózsa Gábornak a munkaszerződését, és kezdeményezte a klub elnökségénél a felmentését, mert a szakosztály menedzsmentje ötszörösen túllépte a rendelkezésre álló pénzügyi keretet.
Dzsudzsák Balázs szerint jogos elvárás, hogy a 2016-os, megemelt létszámú, 24 csapatos Európa-bajnokságra kijusson a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap Észak-Írország ellen kezdi meg a selejtezősorozatot
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.