Hét aranyat, két ezüstöt és két bronzot szereztek a magyar úszók a rövidpályás világkupa-sorozat hongkongi állomásának második napján. A kedden is öt számot nyerő - és egy ezüstöt is szerző - Hosszú Katinka Európa-csúcsot és országos rekordokat is felállított.
A női verseny első kiemeltje, az amerikai Serena Williams könnyedén, míg a férfi viadalon hatodikként rangsorolt brit Andy Murray szetthátrányból fordítva győzött kedden a pekingi keménypályás tenisztornán.
Bár a hétvégén még úgy tűnt, nem súlyos a sérülése, brit lapértesülés szerint hetekre kidőlhet a Manchester United idei egyik legjobbja, Ander Herrera.
Bővül a díjazottak köre a Sportcsillagok Gáláján, az Év sportolója választás díjátadó ünnepségén, idén első alkalommal ugyanis a nem olimpiai sportágak képviselőinek teljesítményét külön is elismerik.
Szorul a hurok Berki Krisztián nyaka körül. A Blikk információi szerint az elmúlt két hétben a VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói sorra hívták be a váci futballklub játékosait tanúkihallgatásra.
Menesztették posztjáról Mészöly Gézát, az U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjét, helyére a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének döntése nyomán Szalai László került.
A Bayern győzelmével kezdődött a Bajnokok Ligája őszi csoportkörének második köre, majd a PSG - Zlatan Ibrahimovic, Thiago Silva és Ezaquiel Lavezzi nélkül - 3-2-re nyert a Barcelona ellen. A Manchester City-AS Roma mérkőzés 1-1-re végződött.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sky Sports spanyol szakértője, Guillem Balague szerint Cristiano Ronaldo visszatérhet a Manchester Unitedbe - de semmiképpen nem a következő 12 hónapban.
Ahogyan korábban Magyarországon, Svájcban is forr a levegő Paulo Sousa körül: a jelenleg az FC Baselt irányító portugál tréner döntéseit a futballszakma és a szurkolók sem mindig értik.
A találkozón a csereként beálló Xavi 143. alkalommal játszott BL-meccsen, ezzel egyedüli csúcstartóvá vált. Eddig Raúllal közösen vezette ezt a listát.
Sok meglepő eredmény született a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában. A PSG megverte a Barcát, a Roma elhozott egy pontot Manchesterből, győzött a BATE Boriszov.