Hosszú Katinka a dohai rövidpályás úszó-világkupán ott folytatta, ahol a berlini Európa-bajnokságon abbahagyta. A 200 méteres gyorsúszás előfutamában világkuparekordot ért el. Négy számban döntős csütörtökön.
Az előző kiíráshoz hasonlóan a mostani idényben is 910,3 millió euró (273 milliárd forint) lesz a Bajnokok Ligája főtáblájának összdíjazása, a sorozat győztese pedig ideális esetben akár 37,4 millió euróval (11,2 milliárd forint) is gazdagodhat.
Miután Olivier Giroud vélhetően hosszú hónapokra kidőlt, az Arsenal új támadó után nézhet az átigazolási piacon. A sajtó Danny Welbeck, Loic Rémy és Edinson Cavani nevét dobta be.
November 18-án kerül sor Budapesten a hetedik Tennis Classics gálára, amelyen ezúttal nem a múlt nagyjai, hanem fiatal trónkövetelők lépnek pályára a Papp László Sportarénában.
Fabio Paratici, a Juventus igazgatója jelezte, hogy eszük ágában sincs elengedni kölcsönbe 26 éves védőjüket, a tavaly a Torinótól igazolt Angelo Ogbonnát.
Búcsúmeccsen köszön el korábbi meghatározó játékosától, Landon Donovantől az amerikai labdarúgó-válogatott október 10-én, az eseményen Ecuador lesz az ellenfél.
A lengyel bajnok Sanokkal és az osztrák EBEL-ben szereplő Olimpija Ljubljanával csap össze a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata a csütörtökön kezdődő Miskolc Autó Kupa felkészülési tornán.
Mario Balotelli szenzációsan jól kinéző fotóval kedveskedett hivatalos Instagram-oldalán a Liverpool-szurkolóknak azt követően, hogy visszatért Angliába.
A Ferencváros hazai környezetben 2-0-ra nyert az újonc Dunaújváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az 1997-es Újpest-Ferencváros LEN Kupa-finálé (12-11) emlékére rendezett gálamérkőzés lesz a pénteken a Hajós Alfréd Sportuszodában kezdődő, "1 nap vízilabda!" elnevezésű utánpótlástorna kiemelkedő eseménye.