A Fehérvár KC bízik abban, hogy a női kézilabda EHF Kupa-nyolcaddöntőben vissza tud vágni a Vácnak a bajnokságban elszenvedett vereségért, és továbbjut.
A magyar futballista eladhatóságáról mesélte példaként a játékosügynök, Laczkó Mihály, hogy a Manchester City scoutja egyetlen félidő alatt leigazolhatóból felejtsük el-kategóriába húzta vissza a videotonos ígéret Kovács Istvánt az U-válogatott osztrák meccsén.
Az ismert francia sportnapilap, a L`Equipe szerint elkezdődött Michael Schumacher fokozatos felébresztése a mesterséges kómából, de a Formula-1-es pilóta menedzsere ezt nem erősítette meg, a BBC pedig cáfolta a hírt. Dénes Zoltán, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet osztályvezető főorvosa az InfoRádiónak elmondta: ha csökkentik Schumacher egyes gyógyszereinek adagját, akkor már látható…
Az első helyen kiemelt Marija Sarapova mindössze egy játékot vesztett Daniela Hantuchova ellen a 710 ezer dollár (159 millió forint) összdíjazású, Párizsban zajló fedettpályás női tenisztorna második fordulójában.
Súlyos sérüléssel kezelik a brazil Lais Souzát, aki tornászként 2004-ben és 2008-ban szerepelt nyári olimpián, és most síakrobataként jó eséllyel indulási jogot kapott volna a szocsi játékokra.
New York — Retró hokilázban ég az Egyesült Államok! Az amerikai profi jégkorongligában (NHL) ugyanis egymást érik a hőskort idéző szabadtéri meccsek és a tömött csarnokokhoz szokott, dollármilliókat kereső játékosok már az edzéseket is imádják.
Franz Beckenbauer szerint Mario Mandzukic ideje lejárt a Bayern Münchennél, a klub tiszteletbeli elnöke szerint a horvát válogatott futballista hamarosan létszámfelettivé válhat a Bajnokok Ligája győztesénél.
Jenson Button, a McLaren brit pilótája autózta a leggyorsabb köridőt Jerezben, a Forma-1-es szezon első hivatalos tesztjének második napján, amelyen a négyszeres világbajnok, címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) műszaki gondok miatt csak nyolc kört tett meg.
A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) 9,6 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre - hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen még a női párbajtőr WestEnd GP, illetve a tőr világkupaverseny volt a téma.
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata 3 és fél éves szerződést kötött a svéd olimpiai ezüstérmes balszélsővel, Jonas Källmannal. A háromszoros BL-győztes játékos a hétvégén csatlakozik a kerethez.
Tavaly is - sorozatban negyedszer - a spanyol liga, azaz a Primera División volt a legerősebb futballbajnokság a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata három és fél éves szerződést kötött a svéd olimpiai ezüstérmes balszélsővel, Jonas Källmannal. A háromszoros BL-győztes játékos a hétvégén csatlakozik a kerethez.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!