A Manchester City a szurkolók egészségével is törődik: öt évre szerződtette a sztárséf Jamie Olivert, aki az Etihad stadionban és környékén található éttermek fenntartását veszi át.
Már sétálgat otthonában, és egyre jobban érzi magát a Sziget SC birkózója, akit szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen életveszélyesen megkéseltek - tájékoztatta a sportklub elnöke az MTI-t.
Melbourne — A világ irigyelt teniszsztárja Grigor Dimitrov (21). A bolgár tehetséggel nemcsak azért cserélnének férfi társai, mert a szakértők szerint a tudása alapján olyan sokra viheti, mint a tizenhétszeres Grand Slam-győztes Roger Federer (31).
Calama - Egy nehéz nap éjszakája. A Dakar-rali csütörtöki szakasza az eddigi legmegterhelőbb és legveszélyesebb volt – például a 2010-es győztes spanyol Carlos Sainz (50) is kiesett –, így nem meglepő, hogy az éjfél után célba érő Sebestyén Sándor (40), Bognár József (40) autós páros a fáradtság ellenére boldog volt, hogy egyáltalán eljutott a táborba.
Dél-Amerikába utazik a közeljövőben Risztov Éva: a londoni olimpián a 10 kilométeres hosszútávúszásban aranyérmes sportoló Brazíliában és Argentínában versenyez.
Az Udinese brazil védőjét, Danilot azért ítélték egy év szabadságvesztésre, mert még 2010-ben egy brazil bajnokin makákónak nevezte az ellenfél egyik játékosát.
Úgy tűnik, Iker Casillas komolyan gondolja, hogy a Real Madridból akar visszavonulni, legalábbis erre utalnak újra meg újra felröppenő, átigazolási kérdésekkel kapcsolatos nyilatkozatai.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Megszáradt a tinta Németh Gábor szerződésén, amelyet erre a fél évre kötött az MVM PAKS csapatával. A rutinos kapus, aki háromszáz élvonalbeli mérkőzésen védett, ma a többiekkel együtt megkezdte a téli alapozást.
Angol lapértesülések szerint hosszas egyeztetések és győzködés után Arséne Wenger végül megegyezett Theo Walcottal, aki öt éves szerződést fog aláírni.
Új cipőt készített az Adidas a négyszeres aranylabdás Lionel Messi számára. A látványos modellt először a vasárnapi Málaga elleni mérkőzésen húzza lábára az argentin rekorder. Emellett a L'Equipe remek aranylabdás fotókat is készített a sztárról.
Nemanja Vidics felépült térdsérüléséből, mégsem áll össze újra a védelemben Rio Ferdinanddal. Ferguson váltva szerepelteti majd a két veteránt, hogy eleget pihenhessenek.
Ősszel nem kapott túl sok lehetőséget a fiatal labdarúgó, de miután Szentes Lázár átvette a csapat irányítását Bogáti Péter is több alkalommal bizonyíthatta azt, hogy helye van a Diósgyőr keretében.
Az argentin Fabricio Coloccini, a Newcastle United csapatkapitánya pénteken tájékoztatta klubjának vezetőségét, hogy személyes problémák miatt haza szeretne térni Argentínába.
Németh Balázs, Rizmayer Gábor és Bitter Sándor személyében hárman igazoltak a H-Moto Teamhez, melynek színeiben így az idén hét versenyző indul különböző sorozatokban.
Egy őrült szurkoló támadt rá a kenyai futóra, Edwin Kipsang Rotich-ra egy minapi brazíliai futóversenyen. Az elkövetőt hamar leszerelték a rendőrök, a futó pedig így is meg tudta nyerni a viadalt.