A spanyol liga, azaz a Primera División volt a legerősebb futballbajnokság az elmúlt évben a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint. Az OTP Bank Liga 46. a listán.
A nőknél a brazil Alexandra do Nascimento, a férfiaknál pedig a francia Daniel Narcisse lett az év kézilabdázója a nemzetközi sportági szövetség (IHF) által szervezett szavazáson.
Akár már kedden aláírhatja szerződését a portugál Sergio Conceicao, aki honfitársát, Paulo Sousát válthatja a Videoton labdarúgócsapatának kispadján - értesült az MTI Hírcentrum.
A nemzetközi sajtó nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel, egyöntetűen magasztalta Lionel Messit, aki sorozatban negyedszer nyerte el a FIFA és a France Football magazin által közösen odaítélt Aranylabdát.
Adriano Galliani, a Milan ügyvezető igazgatója a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, kizárt, hogy csapata szerződtesse Mario Balotellit a Manchester City-től.
Azok után, hogy ebben a sorozatban már kiejtette a Wigant és az Arsenalt is, a Bradford elérte magának, hogy bizony az Aston Villa sem veheti félvállról a kedd esti mérkőzést.
Török lapértesülések szerint továbbra is nagy problémát okoz a Manchester Unitednál Sir Alex Fergusonnak a kapuskérdés. A gondokat egy új igazolás oldhatja meg.
Sebestyén Sándor mutatja autója sérülését, amit egy hátulról nekik ütköző argentín páros okozott a Dakar ralin 2013. január 6-án a perui Pisco mellett az Atacama sivatagban.
Gera Zoltán számára véget ért a szezon, a magyar válogatott és az angol West Bromwich Albion labdarúgója ugyanis keresztszalag-szakadást szenvedett, és legalább féléves kihagyás vár rá.
Gera Zoltán számára véget ért a szezon, a magyar válogatott és az angol West Bromwich Albion labdarúgója ugyanis keresztszalag-szakadást szenvedett, és legalább féléves kihagyás vár rá.
Angol sajtóértesülés szerint a Fulham két labdarúgóval is felvette a kapcsolatot az elmúlt napok tárgyalás sorozata során. A védő Tom Huddlestone és a kapus Maarten Stekelenburg érkezhet.
Az orosz Katyusa országúti kerékpáros csapatot - soraiban a tavalyi második helyezett spanyol Joaquim Rodriguezzel - nem hívták meg az idei Giro d'Italiára.
A lengyel Krzysztof Holowczycz szerencsésnek vallhatja magát a 3. Dakar szakaszt követően. Első pillantásra ugyan nem tűnik nagy balesetnek a lengyel esete, de komoly baja is eshetett volna a versenyzőnek.
A tegnapi nap folyamán a Ferencvárosnál tett látogatást a magyar válogatott szakmai stábja az Albert Flórián stadionban. A szakmai találkozót mindkét fél sikeresnek értékelte.
Parádés és rendkívül okos mozdulattal verte át az ellenfél védőit Allan a Sao Paulo - Guaicurus mérkőzésen, amit a hazaiak 5-2-re megnyertek. A brazil játékos helyzetfelismerése zseniális volt, mindenkit megette...
Két év alatt 17 millió forintot vett fel jogosulatlanul a Hévíz Labdarúgó Kft. ügyvezetője a klub pénztárából, a hiányt fiktív számlákkal próbálta eltüntetni - közölte kedden honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.