Hosszú idő után kapott újra meghívót Kanta József, az MTK irányítója a magyar válogatottba. Egervári Sándor kezdőként számolt a labdarúgóval Kuvait ellen.
Katonás Gergő és Drasko Brguljan is marad a Vasas csapatában a következő szezonra a már hosszabbított Steinmetz Ádámmal egyetemben - írja a vizipolo.hu.
A héten megkezdődött a siófoki játéktér teljes felújítása. A pálya új gyepszőnyeget kap, illetve vízelvezető rendszer is kiépül. A beruházást TAO-s pénzekből finanszírozzák, a befejezési határidő június huszonnegyedike.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Debrecen most még elsősorban pénzügyi okok miatt nem vállalta, hogy csatlakozzon a jégkorong MOL Liga 2013/14-es idényéhez, ám jövőre már ott lehet mezőnyben.
Róth Antal együttese az első félidőben hátrányba került, de Adorján Krisztián és Windecker József góljával fordított, így 2-1-es győzelemmel kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban.
Rafael Nadal öt játszmában, négy óra harminchét perc alatt győzte le a Noval Djokovicot, a negyedikkét kiemelt Ferrer három játszmában verte Tsongát a Roland Garros elődöntőjében.
Világbajnoki selejtezőket játszottak több csoportban is. Született nem egy meglepő eredmény, Málta például idegenben verte Örményországot, de pontot szerzett Liechtenstein is Szlovákia ellen.