A kísérletezésre használja majd csütörtökön a Kuvait elleni felkészülési mérkőzést Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A világelső Novak Djokovic és a címvédő, nyolcadik párizsi győzelmére hajtó Rafael Nadal is könnyedén jutott a négy közé a párizsi nyílt teniszbajnokságon.
Az olasz negyedosztályban játszott találkozót hatalmas szél övezte és egy hazagurított labda utáni esetnél visszafújta a kapuba az elrúgás után a labdát. Öngól!
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Maria de Villota, a Marussia korábbi tesztpilótája megmutatta a nagyközönségnek azt a sisakot, ami megmentette az életét, amikor tavaly egy tesztelésen a csapatkamion lenyitott platója kis híján szétroncsolta a koponyáját. A volt versenyző a jobb szemét így is elvesztette.
Június nyolcadikán egy jótékonysági mérkőzést rendzenek, ahol a világválogatott Afrika legjobbjaival méri össze az erejét. A Real Madrid sztárjai is reklámozták az eseményt, többeknek igen nehezen ment a kamera előtti szereplés.