Nagyon fontos lesz a keddi, MTK elleni pótolt bajnoki az Újpest számára Marc Leliévre szerint, hiszen a lila-fehérek egy győzelemmel újra a táblázat első felébe kerülhetnek.
Garami József, az MTK együttesének szakmai igazgatója úgy véli, mindkét csapat számára egyaránt fontos lesz a keddi, Újpest elleni találkozó az OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott meccsen.
Guzmics Richárd, a Haladás válogatott védője a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, kiállnak szurkolóik mellett, akik a múlt hétvégi, kaposvári bajnokin kerültek előtérbe nézőtéri rendbontás miatt.
Egy mindössze bugyit és melltartót viselő lány futott be a pályára az angol hetedosztályú Real Goth FC-Whitby Town mérkőzésen. Senki nem zavartatta magát miatta.
Április 26-29-én Balatonfüreden az Európa Kupa sorozatba tartozó MVM Balaton Melges 24 Regatta vitorlás versenyen 107 versenyző vitorlázott 23 hajóban 9 nemzetet.
Mintegy 1600 év elteltével újabb hódító hadjárat indul a Krím félszigetre: ezúttal azonban a tereprally nemzetközi mezőnyének kell bizonyítania, hogy meg tudja szelídíteni a vadregényes tájat.
Noha úgy tűnt, hétfő délig el kell hagyniuk a stadiont a OTP Bank Ligában sereghajtó Egri FC munkatársainak, végül a csapat játékosait és szakmai stábját nem bünteti az önkormányzat azzal, hogy megtiltja az edzéslehetőséget.
Annál sokkal borzalmasabban nem lehet 11-est elvégezni, mint ahogy André Santos, a Gremio védője a Juventude elleni mérkőzésen. Csapata ezzel ki is esett az állami bajnokság elődöntőjében.
Ugyan a múlt heti drafton nem választották ki, a londoni olimpián diszkoszvetésben 12. brit Lawrence Okoye mégis kipróbálhatja magát az NFL-ben, ugyanis szerződtette a Super Bowl-résztvevő San Francisco 49ers.
Robin van Persie, a Manchester United holland futballistája vasárnap az Arsenal elleni bajnokin szerzett góljával szezonbeli 25. találatát szerezte a Premier League-ben, ezzel ő lett a klub történetének legeredményesebb újonca.
Az előző két fordulóban vereséget szenvedő Szeged együttese (Ferencváros, Békéscsaba) szerdán a Debrecen tartalék együttese, míg szombaton a Vasas ellen javíthat a bajnokságban.
Poór Csaba lett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke, miután a szervezet keddi tisztújító közgyűlésén 39-16 arányban megnyerte a szavazást a korábbi elnökkel, Tóth Tamással szemben.