Az MVM Paks együttese Közösségi Szolgálat szerződést kötött a helyi Energetikai Szakközépiskola és Kollégiummal. Az eseményről a paksifc.hu készített videóriportot.
Az M-F Motorsport fiatal tehetsége, Marton Gergely számára hazai környezetben álomszerűen sikerült bemutatkozása a felnőtt Rallycross mezőnyben. A 15 éves pilóta ezen a hétvégén külföldöt is meghódítaná.
A tavalyi 271 millió forintnál százmillióval több, 372 millió forint jut az idén a szabadidősporttal kapcsolatos feladatok ellátására - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) csütörtöki közleményéből.
Napvilágot látott a Playboy májusi számának címlapja, amelyen Bernie Ecclestone lánya, Tamara pózol. A Forma-1 teljhatalmú urának büszkesége anyaszült meztelen, csak gyémántok takarják.
Idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Forma-1-es Bahreini Nagydíj. Az arab sivatagban rendezett futamon, csakúgy, mint az év eddigi versenyein, kulcsfontosságú szerep jut majd a gumiknak.
Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát választották a 2012-es esztendő kézilabdás személyiségének hazájában, Norvégiában.
Boston jövőre ismét meg fogja rendezni nagy múltú futóversenyét, a merénylet nem félemlítette meg sem a várost, sem Amerikát - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.
Egyetlen jól irányzott ütéssel ütötte ki ellenfelét, Dan Lewist Josh Coleman egy kaliforniai MMA-rendezvényen. A győztes több mint egy fejjel alacsonyabb legyőzöttjénél.
A házigazda Tatabánya kétgólos győzelmet aratott az FTC-PLER felett a férfi kézilabda NB I rájátszásában, az elődöntőbe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén.
Böczögő Dorina és Makra Noémi egyaránt bejutott a női egyéni összetett pénteki döntőjébe a Moszkvában zajló torna Európa-bajnokság csütörtöki selejtezőjéből.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az MMA magában is egy kőkemény küzdősport-szakág, ám az oroszok továbbfejlesztették. A HIP Show elnevezésű rendezvényeken egyszerre négyen küzdenek, mindenki mindenki ellen.
Hihetetlen eset történt Horvátországban. Az NK Precko nevű focicsapat edzője, Josip Gaspar ellopta egy játékos bankkártyáját, mad 36 liter Jägermeistert vásárolt a zsákmányolt pénzből. A szakembert letartóztatták.
Lionel Messi egy saját kezűleg aláírt mezzel lepte meg a köztudottan futballrajongó Ferenc pápát. A katolikus egyház feje a szerdai audiencia előtt vette át a dresszt.
A „Spártai” művésznévre hallgató feltörekvő középsúlyú reménység, Szili István kiváló formában várja hivatásos karrierje első címmérkőzését, melyre jövő vasárnap, Bázelben kerül sor.
A BKV Előre együttese 2-1-es vereséget szenvedett a Gyirmót csapatától szerdán. A mérkőzés után a két szakvezető, Soós Imre és Csank János értékelte a találkozót a gyirmotfc.hu-nak.