Bruno Sammartino az ESPN-nek elmondta, hogy idén bekerül a WWE Hall of Fame-jébe. Pár órával később a szervezet is megerősítette a legenda bejelentését.
Budapest — Mi történt Varga Józseffel (24)? A Debrecenből a múlt héten a német élvonalbeli Greuther Fürthbe szerződő labdarúgó nagy meglepetésre kimaradt a törökországi edzőmérkőzésre utazó magyar válogatott keretéből. A mieink a fehéroroszokkal találkoznak szerdán, most tartják a főpróbát a márciusi világbajnoki-selejtezőkre – az egyik meghatározó futballista nélkül.
Juan Manuel Márquez egy interjújában kijelentette, hogy nem érdekli a Manny Pacquiao elleni ötödik mérkőzés és ezt már az előző találkozó előtt eldöntötte.
Elképesztő jelenet játszódott le a Gillingham és a Wycombe angol negyedosztályú bajnokiján. Egy hazai drukker beszaladt a pályára és hátulról letarolta Jordan Archert, a vendégek kapusát.
Az elmúlt hétvégén teremkrossz versenyt rendeztek a Syma Csarnokban, ahol az OXXO Energy Drink mindhárom felnőtt kategóriában képviselte magát, nem is akárhogyan.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A címvédő Miami Heat többek között LeBron James 31 pontjának köszönhetően 99-94-re nyert a vendég Charlotte Bobcats ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
A címvédő Miami Heat többek között LeBron James 31 pontjának köszönhetően 99-94-re nyert a vendég Charlotte Bobcats ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
A San Jose Sharks 2-1-re kikapott az Anaheim Ducks otthonában, így először nem szerzett pontot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) mostani idényében.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A szerdai, Ecuador elleni barátságos mérkőzésre hazatérő Cristiano Ronaldót "Messi, Messi!" kiáltások fogadták a portugál válogatott főhadiszállásánál. A Real csillaga tudomást sem vett a provokációról
A forma-1-es autóleleplezések sorozatát a Caterham istálló folytatta, amely bemutatta a CT03-at, ezzel az autóval Charles Pic és Giedo van der Garde fog versenyezni 2013-ban.
Kevesebb mint fél óra alatt mászta meg biztosítókötél nélkül hétfőn Havannában a 25 emeletes Habana Libre szállodát, a kubai főváros emblematikus épületét Alain Robert francia extrémsportoló.
Az aranyérmes férfi páros, az ezüstérmes férfi négyes tagjai, valamint Szabó Gabriella és Kozák Danuta is összeméri erejét szombaton az Aquaworld Kajak-ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupán.
Ahogy a sport365.hu elsőként megírta, Dzsudzsák Balázst a menedzsmentje sikeresen eladta a Liverpoolnak, de a magyar válogatott szélső klubja beleszólt az üzletbe.
Tíz magyar sportoló veheti át hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által biztosított, hivatalos elnevezése szerint a "2014. évi szocsi olimpiai sportolói ösztöndíjat" Budapesten.