Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Tizenöt támadó szerepel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a futballistákat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFpro) által kiadott listán, amelyről az Év csapatába kerül majd a három legtöbb szavazatot begyűjtő játékos.
A francia Paris Saint-Germain sportigazgatója, a brazil Leonardo egy interjúban elmondta, hogy mindent felajánlottak C. Ronaldónak, hogy Párizsba szerződjön korábban.
Élőben közvetíti a Sport2 televíziós csatorna ma 19 órától a Magyarország-Ausztrália női kézilabda-vb mérkőzést Szerbiából. Előzőleg 14.30 perctől a Csehország-Tunézia, majd 17 órától a Németország-Románia találkozót kapcsolják. BL a Sport1 és a Digisport műsorán.
Egy nem várt esemény tette emlékezetessé a Real Madrid FC Köbenhavn elleni BL-mérkőzését megelőző sajtótájékoztatóját. A konferencián a Greenpeace feszített ki egy tiltakozó transzparenst.
Remek kézügyességgel áldották meg azt a török kislányt, aki egy iskolatáblára rajzolt zseniális portrét Mesut Özilről. A kép az Arsenal csillagához is eljutott és meg is osztotta Instagramján.
A Superdeporte című spanyol sportlap beszámolója szerint jókora rendetlenséget hagytak maguk után a Real Madrid játékosai a hétvégén a harmadosztályú Xátiva elleni mérkőzést követően a kiscsapat öltözőjében. x
A Sageata Navodari magyar kapusa, Pogacsics Krisztián kapta minden bizonnyal az év legdurvább potyagólját a román élvonalban. A hálóőr a CFR elleni bajnokin nézte végig, ahogy Damian Dokovic a félpálya közeléből előrevág egy labdát, ami bepattog a hálóba.
Számos új szabály kerül bevezetésre jövőre a Forma-1-es világbajnoki sorozatban. A FIA döntése alapján például az eddiginél jóval nagyobb izgalmak elé nézhetünk az utolsó futamon.
Kaotikus mérkőzéseket hozott az NFL első havas fordulója, amelyben a Packers- és a Patriots-szurkolók biztos tonnaszámra szedték be a nyugtatókat, olyan izgalmakat éltek át.
Rekordszámú jelölés érkezett az egyetemi amerikai futball bajnokság (NCAA) legértékesebb játékosának díjára, vagyis a Heisman-trófeára, amelyre idén hat futballista pályázik.
Fontos mérkőzést kénytelen kihagyni az NCAA-ben szereplő Oregon Ducks amerikai futballcsapatának tight endje, Pharaoh Brown, mivel részt vett egy a kampusz területén lezajlott hógolyócsatában.
Csúnya jelenet játszódott le az izraeli bajnokságban rendezett Hapoel Tel Aviv-Ashdod mérkőzésen. A hazaiak védője, Jürgen Colin egy összecsapás során arcon talpalta a vendégek csatárát, Yero Bellót.
Durva szabálytalanság miatt öt meccsre tiltották el a Pittsburgh Penguins jégkorongcsapatának támadóját, James Nealt, hiszen korcsolyájával fejbe rúgta a bostoni Brad Marchandot.
A Magyar Sportlövők Szövetsége a sportág rossz létesítményhelyzetének javítását és utánpótlásbázisának növelését vette célba sportágfejlesztési koncepciójában, melyre 4,9 milliárd forintot kap az államtól 2020-ig.
A Sapa Fehérvár AV19 hokicsapatának két osztrák bajnoki mérkőzése, valamint egy Mol-ligás rangadó lesz a három csúcseseménye a Városligeti Műjégpályán pénteken kezdődő Mol Karácsonyi Hoki Buli elnevezésű, háromnapos jégkorongfesztiválnak.